Egy székelyudvarhelyi tömbházlakó azzal a panasszal furdult szerkesztőségünkhöz, hogy miután néhány hete fákat vágott ki a zöldövezetről, szomszédai feljelentették.
2011. szeptember 18., 19:562011. szeptember 18., 19:56
Simó Istvánt Győzelem utcai szomszédai jelentették fel, holott elmondása szerint ő csak a zöldövezetet tartotta rendben. „25 éve lakom ebben a tömbházban, senki nem tesz semmit a közért. Ketten rendezzük a zöldövezetet a feleségemmel. Vettem egy kaszát a saját pénzemmel, azzal vágom a füvet. Most pedig feljelent a saját szomszédom, mert kivágtam pár fát, amelyik sűrűn volt egymás mellé ültetve, ráadásul árnyékot is tartottak. Saját célra nem tudom felhasználni, mert nem fával tüzelek” – panaszolja Simó István.
Egy rendőrségi közlemény alapján írtunk korábban az esetről, a cikkben az állt, hogy Simó István ittasan vágta ki a fákat, amiért 200 lejre bírságolták. Amikor az ember hazamegy munkából, persze, hogy megiszik egy sört, nem csak én iszom – mondja, majd hozzáteszi: többet nem csinálok semmit a tömbház körül.
Simó István mutatja, hogy a fák túl sűrűn voltak ültetve egymáshoz
Simó István szomszédaitól érdeklődve megtudtuk, hogy legutóbb önkényesen kezdte kivágni azokat a fákat, melyeket nem ő ültetett. Jóllehet elismerik, hogy tényleg sok mindent tett, az nem teljesen igaz, hogy senki nem csinál semmit. Épp a kivágott fák esetében is elmondható, hogy nem ő ültette, vagyis mások is dolgoznak. Azért értesítették a rendőrséget, mert meg sem kérdezte a szomszédoktól, hogy kivághatja-e a fákat, vagy sem. A panelházban sok idős lakik, akik valóban nem tudnak tevékenykedni a zöldövezetben, de nem kell kisajátítani mindent – jegyzi meg az egyik, nevét nem vállaló szomszéd, hozzátéve, hogy Simó néha meg is fenyegeti lakótársait.
Csendőr Zsuzsától, a polgármesteri hivatal munkatársától megtudtuk, hogy azért büntették meg Simó Istvánt, mert nem volt engedélye a fakivágásra. Egy kérést kellett volna benyújtania a városházán, melyben megindokolja a kivágást, ugyanakkor a tömbházban lakó szomszédok többsége is beleegyezik a dologba. Ezután a polgármesteri hivatal munkatársai kimennek a helyszínre, és eldöntik, indokolt-e a fa kivágása. Mivel ez elmaradt, a rendőrségi feljelentés után 200 lejes bírságot róttak ki rá.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!