
Fotó: Beliczay László
A székely szabadság ügye a magyarság közös ügye határon innen és túl – jelentette ki a Székely szabadság napja alkalmából kiadott közleményében Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
2023. március 10., 10:222023. március 10., 10:22
„Nemcsak erőt merítünk a székelység kiállásából, de egyben példát is kapunk a székely-magyar közösségektől arra, hogy miképpen kell nemzeti identitásunkhoz ragaszkodnunk” – emelte ki az államtitkár.
– biztosított támogatásáról az államtitkár.
„A székelység önrendelkezésének igénye nem precedens nélküli vágyakozás, hasonló autonómia-modellek működnek az Európai Unió több tagországában. Ezek a példák is bizonyítják, hogy ha egy nemzeti közösség önrendelkezéssel bír és szabadon gyakorolhatja a megmaradáshoz szükséges jogait, az nem gyengíti, sokkal inkább erősíti az adott országot” – hangsúlyozta Potápi Árpád János.
– tette még hozzá a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
„Az Európai Unió többször is kinyilvánította, hogy a nemzeti közösségek védelméért nem kíván lépéseket tenni.
– emelte ki.
Elmondása szerint a székelység, akárcsak a Kárpát-medence többi magyar nemzeti közössége, számíthat a magyar kormány kiállására és támogatására.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
szóljon hozzá!