
Az aláírások száma alapján viszonylag nagy a postai tiltakozó megmozdulások támogatottsága, a figyelmeztető sztrájkban való részvétel azonban jóval szerényebb volt
Fotó: Gecse Noémi
Nagy nyomás alatt vannak a postai dolgozók a vállalatvezetés részéről, amelynek az a célja, hogy eltántorítsák őket a tiltakozásban való részvételtől – panaszolta el a dolgozók szakszervezetének a Hargita megyei vezetője. Szabó István szerint ezt bizonyítja az is, hogy ugyan az aláírásgyűjtés eredménye szerint nagy a tiltakozó megmozdulások támogatottsága, a figyelmeztető sztrájkban azonban mégis jóval kevesebben vettek részt. A postai általános sztrájk megszervezéséről jövő héten hoz döntést a szakszervezet.
2024. március 21., 21:052024. március 21., 21:05
A vártnál kevesebben vettek részt a postai alkalmazottak szakszervezete által szerdán megtartott figyelmeztető sztrájkban, aminek – az érdekvédelmi tömörülés (SLPR) Hargita megyei vezetője, Szabó István szerint – az az oka, hogy
Hargita megyében mintegy 60-70 százalékos volt a tiltakozó megmozdulások támogatottsága, de végül az alkalmazottaknak csak mintegy 20 százaléka vett részt a figyelmeztető sztrájkban.
– mondta el Szabó István.

Eredménytelenül zárultak a kollektív munkaszerződésről szóló tárgyalások, legkésőbb április elején általános sztrájkba lépnek a postai alkalmazottak – jelentette be szerdán az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke.
A tiltakozó megmozdulásban való részvétel megyénként is eltérő volt, Hargita, Maros és Kovászna megyében viszonylag nagy az akció támogatottsága, de például
– magyarázta Szabó István, arra is kitérve, hogy mindeközben a vállalat vezérigazgatója az SLPR-vel való egyetlen egyeztetésen sem vett részt, pedig ez a legnagyobb taglétszámú szakszervezet az ágazatban.
– fogalmazott a SLPR Hargita megyei szervezetének vezetője. A vállalatvezetés be is perelte a szakszervezetet, arra hivatkozva, hogy az nem reprezentatív, ám március 15-én a bukaresti törvényszék ezt elutasította, tehát a szakszervezet javára döntött – emlékeztetett Szabó István.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) jövő héten értékeli ki a szerdai figyelmeztető sztrájk eredményét, és akkor döntenek a tervezett általános sztrájk megszervezéséről is.
– közölte az érdekvédelmi tömörülés Hargita megyei vezetője.

Kétórás figyelmeztető sztrájk megszervezéséről döntött legutóbbi ülésén a postai alkalmazottak érdekeit képviselő szakszervezet. A héten zajló tiltakozás idejére a posta tevékenysége is le fog állni.
A SLPR múlt hónapban kezdett bele az általános sztrájkhoz szükséges aláírások gyűjtésébe, elsősorban azért, mert február elsején lejárt a vállalat alkalmazottai kollektív munkaszerződésének az érvényessége, és a posta vezetése nem mutatott hajlandóságot az új szerződés megkötésére. Ugyanakkor az alacsony bérek miatti elégedetlenségek is szerepelnek a tiltakozás okai között.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!