
Gyergyóban hét hónapon át fűteni kell, ezért égető kérdés mindig a távfűtés témája
Fotó: Gergely Imre
A mérőórák által jelzett hőmennyiség árán kívül jelentős összegek jelennek meg a számlákon azokban a gyergyószentmiklósi lépcsőházakban, ahol vízszintes elosztású fűtésrendszert építtettek ki a lakók – panaszolta egy olvasónk. A helyi szolgáltató szerint ez azért lehet, mert egyes fogyasztók mérőórái hibásan vagy egyáltalán nem működnek.
2019. március 25., 14:092019. március 25., 14:09
Hetvenlejes visszaosztás jelent meg a fűtésszámláján azon felül, amit lakása mérőórája szerint fogyasztott. Ezt felháborítónak tartja egy Bucsin negyedi lakos, aki szerint épp azért építtették ki a vízszintes elosztású belső hálózatot, hogy ilyen pluszköltségek ne jelentkezzenek, és tényleg annyit kelljen fizetniük, amennyit valóban fogyasztottak.
Mint érdeklődésünkre kiderült, ez nem egyedi eset, hasonló helyzeteket tapasztalnak a lakók máshol is. Sőt ennél jóval nagyobb összegek is megjelennek a számlán visszaosztva.
„A lakók közül sokan nem tudják, hogy a hőmennyiséget mérő órákat kötelesek négyévente bevizsgáltatni vagy újakra cserélni. Pedig tudniuk kellene, mert ezt vállalták a vízszintes elosztású rendszerek kiépítésekor. Mivel sok helyen már lejárt ez a négy év, egyre gyakoribbak a meghibásodások is” – vezette fel válaszát Erős János, a gyergyószentmiklósi távhőszolgáltató vezetője. Kifejtette, minden lépcsőházban egyforma módon történik a számlázás:
külön a fűtés és a meleg víz előállítására vonatkozóan is. Ahol vízszintes rendszer létezik, és egyéni mérőórák vannak, ott az órák által mutatott értékek jelzik azt a fogyasztást, ami az adott lakásban történt, de
ami a közös felületeken elhasznált hőt jelenti. Ennek értékét osztják vissza a számlákon.
Vannak, akik már rádiófrekvenciás mérőórákkal rendelkeznek, máshol ez még várat magára
Fotó: Gergely Imre
Azonban az egyéni mérőórák is meghibásodhatnak – nem egy esetben fény is derült erre az ellenőrzések során. Ez azt jelenti, hogy szinte semmilyen fogyasztást nem mérnek, annak ellenére, hogy a lakás fűtve van. Ilyen esetekben az illető lakó örül, mert saját fogyasztásaként 10–20 lejes érték jelenik meg a számlán. Az egyéni mérőórák és a központi óra által jelzett hőmennyiség összevetésekor azonban jelentős különbség jelentkezik. Így
Egy másik ok, amiért ilyen különbségek történnek, az, hogy a lépcsőházban haladó hővezeték sok helyen minimális szigeteléssel van ellátva, emiatt lényegében nem csökkenti a hőveszteséget, sőt inkább a hőleadó felületet növeli a burkolat, melegítve a lépcsőházat és növelve a számlákat.
Javaslat: szereltessenek modern mérőórát
A mérőórák időszakos bevizsgálására meghatározott négyéves időtartam számos lépcsőházban már lejárt, máshol most érnek el a határidőig. Erős János javaslata az, hogy a készülékeket inkább cseréljék újakra. Egy új, modern, rádiófrekvenciás készülék 600 lejért beszerezhető, a régi javítása, illetve bemérése azonban ennél többe kerülhet – hangsúlyozta. Az ilyen készülékek pontos leolvasása jóval könnyebb, mint az eddig elterjedt mérőóráké, de előny az is, hogy a rendszeren tapasztalt bármilyen meghibásodás esetén azonnali jelzést küld a szolgáltatónak, és így rövid idő alatt orvosolható a gond.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás