
Archív
Fotó: Barabás Ákos
Tizedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Felolvasómaratont: idén a 195 éve született Petőfi Sándor műveit olvassák.
2018. január 25., 18:162018. január 25., 18:16
Kilenc országból több mint harmincháromezer részvevője volt tavaly a Nemzetközi Felolvasómaratonnak, amely
Az elmúlt években Benedek Elek, Orbán Balázs, Jókai Mór, Arany János, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Kányádi Sándor, Tamási Áron és Szabó Magda műveit, idén pedig Petőfi Sándor írásait olvassák majd fel a költő születésének 195. évfordulója, illetve Az apostol megírásának és az 1848-as forradalom kitörésének 170. évfordulója alkalmából. Az idei év a rendezvény számára is jubileum, hiszen tizedik kiadásához érkezik február 20-án. Az évek során
A maratonhoz a világ bármely pontjáról lehet csatlakozni, február 20-án bárhol, akár otthon, a nap bármely szakában lehet szabadon választott Petőfi-műből felolvasni. A részvevők idén is névre szóló könyvjelzőt kapnak ajándékba, amennyiben a konyvtar.hargitamegye.ro oldalon hivatalosan is bejelentkeznek.
Az érdeklődők február 13-áig csatlakozhatnak, az intézmények, iskolák esetében a kapcsolattartó személyeket, pedagógusokat arra kérik, pontosan töltsék ki az űrlapot, megjelölve a felolvasók számát. Idén a Petőfi Sándor felolvasómaraton – 2018 Facebook-eseményen lehet követni a rendezvényt, ahová a szervezők visszajelzéseket, plakátokat, rajzokat, valamint rövid beszámolókat és fotókat várnak a részvevőktől.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!