
Fotó: Gecse Noémi
Petőfi Sándornak állít emléket a Codex régizene-együttes Befordultam a konyhára című különleges előadása, amelyet a 19. Hargitai Megyenapok keretében tartanak. Május 19-én, délután 6 órától a csíkszeredai református templomban a Petőfi-versekből összeállított csokrot korabeli forrásokból származó dallamokkal adják elő.
2023. május 15., 09:332023. május 15., 09:33
A Codex régizene-együttes 1996 őszén alakult a Brassói Transilvania Tudományegyetem zenetagozatának tanáraiból és diákjaiból. Céljuk a 15–19. századi magyar és nyugat-európai műzene zenei dialektusainak korhű és életszerű előadása korhű hangszerek segítségével.
Az együttes tagjai: Filip Ignác Csaba művészeti vezető (fuvolák, furulyák), Kovács László (hegedű), Kovács Éva (hegedű), Szabó Éva (fuvolák, furulyák), Adorján Csaba (brácsa, kontra), Lázár Zsombor (cselló), Szögyör Árpád (ének, bőgő), Filip Zsombor (gitár). A koncert szervezői: Hargita Megye Tanácsa – Hargita Megyei Kulturális Központ, valamint a Csíki Kamarazenekar. A koncertre a jegyek 20, illetve 15 lejbe kerülnek, amelyeket a helyszínen lehet megvásárolni.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!