Nagy költőnk születésének kétszázadik évfordulóján János vitéz mesejátékkal emlékezik Petőfi Sándorra a Maros Művészegyüttes három előadás erejéig Marosvásárhelyen. Céljuk az elbeszélő költemény legfőbb üzenetének átadása a mai gyerekek számára.
2023. január 10., 12:112023. január 10., 12:12
2023. január 10., 12:122023. január 10., 12:12
Az előadás a Maros Művészegyüttes a kövesdombi székházában lesz megtekinthető Marosvásárhelyen január 10-én, 17-én és 24-én, mindhárom nap 19 órától.
Novák Ferenc rendező-koreográfus, Rossa László zeneszerző, Novák Péter szövegíró, valamint a tánckar és az előadáson dolgozó munkatársak izgalmas időutazásra invitálják a közönséget:
Az elbeszélő költemény két legfőbb üzenete, amelyet szeretnének átadni a mai gyerekeknek is, hogy az élet legfontosabb vezérlőelve a szeretet, illetve tettei következményeit mindenkinek vállalnia kell, ahogy azt Kukorica Jancsi is tette.
Jegyek a helyszínen válthatók, amihez előzetes helyfoglalás szükséges a 0757-059 594-es telefonszámon hétköznapokon 9-13 óra között, valamint 17-19 óra között.
Címlapkép: a Maros Művészegyüttes táncosai egy korábbi előadásukon. Most Petőfi hőskölteményét mutatják be az érdeklődőknek
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.