
Fotó: Szatmári Bence
A Petőfi a világ körül című vándorkiállítást május 5-én, pénteken, 18 órától nyitják meg a a sepsiszentgyörgyi evangélikus-lutheránus templomban.
2023. május 04., 13:462023. május 04., 13:46
A Petőfi bicentenárium alkalmából létrehozott tárlat rendhagyó módon mutatja be a költő egyéniségét és pályafutását. Első részében a 200 éve született költő életrajza versidézetekből áll össze, valamint a Petőfiről készült ábrázolások lelhetők fel. Ezután négy kulcsszó – Petőfi = híres, magyar, forradalmár, költő – köré építve interpretálja a költő korát, bemutatva annak nemzetközi (elsősorban európai) környezetét. Petőfi egyéniségének és pályafutásának lényeges elemei is felvillannak, de külön fejezetet szentel a nemzeti költő, a kortársai által rajongott költő, a forradalmár költő és a szerelmes költő bemutatásának is. A Petőfi a világ körül című vándorkiállítás a Külgazdasági és Külügyminisztérium megbízásából a Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai támogatásával készült el.
A június 5-ig látogatható kiállítást Szebeni Zsuzsa, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy vezetője nyitja meg, köszöntőt mond Zelenák József evangélikus esperes, majd előadást tart Péter Sándor tanár. Az eseményen fellép a Kantate gyermek- és ifjúsági kórus.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
szóljon hozzá!