
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Három Maros megyei férfit vettek őrizetbe szombaton a rendőrök zsarolás, uzsorázás, valamint a fegyverekre és lőszerekre érvényes szabályok megszegése miatt.
2021. január 17., 11:332021. január 17., 11:33
Január 16-án a marosvásárhelyi ügyészség vezetésével a Maros megyei bűnügyi nyomozók a gernyeszegi rendőrökkel közösen nyolc házkutatást tartottak Marosszentgyörgyön több férfi házában, akiket zsarolással, uzsorázással, valamint a fegyverekre és lőszerekre érvényes szabályok megszegésével gyanúsítottak.
A házkutatások során kiderítették, hogy a gyanúsítottak 2020 októberétől mostanáig különböző pénzösszegeket kínáltak fel több embernek kamattal, később pedig az összegek visszafizetése miatt megfenyegették azokat, és fizikai erőszakot is alkalmaztak.
A házkutatásokat követően a rendőrök több bizonyítékot is azonosítottak és lefoglaltak a gyanúsítottaknál, ugyanakkor három, 31 és 42 év közötti férfit vittek be Marosszentgyörgyről a Maros Megyei Rendőr-főkapitányságra, akik ellen a bűnügyi nyomozás folytatását rendelték el. Az ellenük benyújtott bizonyítékok alapján 24 órás őrizetbe vették őket.
A rendőrség ügyészi felügyelet alatt folytatja a nyomozást a teljes bűncselekmény felderítésének érdekében. Az akciót a román rendőrség különleges műveleti egységének támogatásával hajtották végre, és részt vettek benne a marosvásárhelyi csendőrség munkatársai is – számolt be a részletekről a rendőrség sajtóosztálya.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
szóljon hozzá!