Hirdetés
Hirdetés

Pénz van, építő nincs – még várni kell a tornateremre

Az egyik sportpálya helyére szánták a tornatermet. Régóta várnak rá •  Fotó: Gábos Albin

Az egyik sportpálya helyére szánták a tornatermet. Régóta várnak rá

Fotó: Gábos Albin

Eredménytelen közbeszerzések miatt kell továbbra is várakozni a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermének építésére.

Kovács Attila

2019. augusztus 28., 12:162019. augusztus 28., 12:16

Több mint 1,7 millió lejjel nőtt idén a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermének építési költsége, mindez anélkül, hogy egyetlen kapavágás történt volna a helyszínen. A számokat a dokumentumokban kellett felfelé kerekíteni, ez azonban nem hozott egyelőre még semmilyen eredményt.

Hirdetés

A tornaterem építésére tavaly írt ki először közbeszerzési eljárást a csíkszeredai polgármesteri hivatal, miután

a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát már 2011-ben elfogadták.

Akkor kevéssel több, mint 6 millió lejre becsülték az építkezés áfa nélküli költségeit. A tavalyi licitre nem volt jelentkező, az ár pedig a tanulmány elkészülte óta egészen szerény emelkedést mutatott, mivel idén januárban, majd februárban, az újabb versenytárgyalásokon még 6,2 millió lejes becsült értékkel jelent meg az elektronikus közbeszerzési rendszerben.

Mindkét kiírás eredménytelennek bizonyult, aztán következett egy újabb kiigazítás a megemelt munkabérek és árak beszámításával, és a májusi, idei harmadik liciten a becsült érték áfa nélkül már meghaladta a 7,9 millió lejt. De ez az emelés sem segített, a harmadik, majd a júliusi negyedik közbeszerzési eljáráson sem érkezett értékelhető ajánlat az építőipari cégektől. Mint a polgármesteri hivataltól értesültünk,

nemsokára újabb, idén immár az ötödik licit kiírása következik a tornaterem építésére, ezúttal változatlan áron, mert a tervező szerint ez az érték reális.

A lejtős terepviszonyok miatt süllyesztett tornatermet terveztek az iskolának, amely az udvaron található egyik, a Temesvári sugárút felőli sportpálya helyét foglalná el, és párhuzamosan helyezkedne el az iskolaépülettel. A létesítmény keleti oldala öt méter mélyen kerülne a földbe a felső járdaszinthez képest, bent több mint ezer négyzetméteres sportpálya kapna helyet, továbbá öltözők, illemhelyek és raktár létesül.

A süllyesztett épület tetején műgyeppel borított sportpályát létesítenének a tervek szerint.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés