Hirdetés
Hirdetés

Pénz áll a házhoz

Végre igazán jól vagyok. Nem tudom, mi volt, ami az elmúlt napokban ledöntött a lábamról, de túl vagyok rajta, teljesen rendbe jöttem, úgy érzem. Így már másra is tudok figyelni. A történtek miatt nem is írtam arról, hogy már többet tudunk az olasz kormány által adott az anyagi támogatásokról is.

Gergely Imre

2020. április 08., 18:222020. április 08., 18:22

Mi, akik hivatalosan alkalmazásban voltunk a karantént megelőzően (és most is, csak nem dolgozhatunk) segítséget kapunk. Én 600 eurót kapok. Ez a korábbi fizetésem 70 százaléka. Úgy tudom, mindenki ilyen arányban részesül támogatásban. Olasz bankkártyát kellett csináltatnom, arra utalják a pénzt. Októbertől dolgozom Olaszországban, az első perctől hivatalosan bejelentve, tartózkodási engedéllyel, de eddig nem volt szükségem bankkártyára, készpénzben kaptam hetente a fizetésemet.

Meg tudok élni ennyiből, főleg, hogy kaptuk a hétvégén az élelmiszercsomagot is.

Persze nagyon nincs is mire költenem, nincsenek nyitva a táskát, cipőt és hasonló dolgokat áruló üzletek, ahol egy nő el tudja szórni a jövedelmét. Különben, amikor legutóbb bevásároltam, nagyjából egy hétre való élelmet, vizet hasonlókat vettem, de emellett sampont, dezodort, tisztítószereket és hasonlókat, amikre szükség lehet, és ezek nem csak egy hétre tartanak ki. Összesen 87 eurót fizettem akkor. Szóval a mindennapos önfenntartásra kényelmesen elég a pénz. Persze, azért

odafigyelek most én is és más is, jobban, mint korábban.

Azt nem tudom pontosan, hogy mikor kapjuk meg a pénzt, de nem mostanában, ahogy itt a csajok is informálódtak, elképzelhető, hogy jövő hónapban jön meg a számlára. Nem baj, van még tartalékom...

A bankban egyébként kedvesek, segítőkészek voltak, a héten meglesz a számlám, értesítenek telefonon, hogy ne kelljen személyesen kimennem érdeklődni.

Hirdetés

Ha már a kimenésről van szó, az utóbbi időben még óvatosabbak vagyunk: nem akarjuk a házba behozni a vírust. A lakás előszobájában vetkőzünk, a ruházat azonnal megy a mosógépbe, a cipővel egy lépést sem teszünk bennebb.

Én kértem, hogy így legyen, de a csajok is elfogadták a javaslatomat, betartjuk a szabályokat. A helységben, ahol élek – tudtommal – továbbra sincs senki koronafertőzésben megbetegedve. Az óvatosság azonban kicsit sem árt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés