
Elviszik, de nem rendszeresen
Fotó: Haáz Vince
Noha úgy tűnt, hogy csaknem két hónapos fennakadás után sikerül szerződést kötni egy új szemétszolgáltatóval, aki tisztán tartja Marosvásárhelyt és a környező településeket, ez egyelőre nem történt meg. A két, versenyben maradt cégnek még mindig bizonyítani kell iratokkal, banki kivonatokat, hogy valós, amit lejelentett.
2023. május 23., 07:582023. május 23., 07:58
Mint ismert, a megyei hulladékszolgáltatásért felelős Ecolect társulás január elejétől próbál új szemétszolgáltatót találni Marosvásárhelyre és további tizennyolc településre, miután a kolozsvári Brantner céggel tavaly decemberben felmondták a szerződést, és idén április 4-én lejárt a kilencven napos türelmi időszak is. Több cégtől kértek ajánlatot, első és második körben sikertelenül, harmadszor pedig több cég jelentkezett.
Az Ecolect vezetője, Tóth Andrea a Székelyhonnak elmondta, bár úgy tűnt, hogy már pénteken sikerül kiválasztani az új szolgáltatót, mégsem így történt.
„A jogszabály értelmében a cégeknek bizonyítaniuk kell, hogy az ajánlatban szereplő műszaki és pénzügyi adatok valósak, ezen felül pedig lehet kérni – és kértünk is – plusz jelentéseket, adatokat, hogy minden a törvénynek megfelelő legyen.
Erre nagyon nagy szükség van, hiszen jelentősen melegedik az idő és a szemét tárolása egyre problémásabb lesz. Jelenleg egyszeri szerződések megkötésével lehet elszállíttatni az érintett településekről a hulladékot, de ez elég bonyolult és nehézkes megoldás. Nagyon várjuk, hogy végre legyen szolgáltató” – összegzett Tóth Andrea.
Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester a szemétkérdés kapcsán jelezte, hogy
Keddre ismét összehívták a vészhelyzeti bizottságot, hogy az megállapíthassa: nincs szolgáltató, és újra egyedi szerződést kell kötni. A városvezető azt szeretné, hogy újra 2500 tonna szemét összegyűjtésére kössenek szerződést. De nagy gondot jelent a szelektív hulladékgyűjtés, ami nem működik, és emiatt Marosvásárhelyt, de nemcsak, jelentős pénzbírsággal sújtja minden évben a Környezetvédelmi Alap.

Másfél millió lejes büntetést kapott a marosvásárhelyi városháza, mert tavaly nem gyűjtöttek össze szelektíven elég háztartási hulladékot. A bírság miatt a megyeszékhely büntetésből nem vehet részt az országosan meghirdetett helyi roncsautóprogramban.
Soós Zoltán szerint kezdeményezni fogják, hogy az idénre esedékes pénzbírságot az Ecolect fizesse majd ki, hiszen az ő hibája miatt nem lehetett külön gyűjteni a hulladékot. Marosvásárhely polgármestere arról is beszélt, hogy
és önállóan köthessen szerződést egy megbízható szemétszolgáltatóval.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!