
Képünk illusztráció
Fotó: Gergely Imre
Július 7-ig nyújthatják be pályázataikat azok a gyergyószentmiklósi sportegyesületek, akik a helyi önkormányzattól szeretnének támogatást szerezni tevékenységeikhez. A pályázatokat a Városi Sport Klubhoz kell benyújtani.
2022. június 10., 18:402022. június 10., 18:40
A keretösszeg, ahogy a múlt évben, idén is 100 ezer lej, azonban mégis valamivel több jut a pályázóknak, ugyanis ebben az évben a GYHK mellett a Fox Hockey női jégkorongcsapat is de minimis támogatásban részesül, az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub pedig szintén külön támogatást kap az Open Gyergyó nemzetközi verseny megszervezésére – tájékoztatott Kercsó Zoltán, a Városi Sport Klub (VSK) vezetője.
A Gyergyószentmiklóson bejegyzett sportegyesületek, klubok által benyújtható pályázatokat egy héttagú bizottság bírálja majd el, egy az erre a célra szerkesztett szabályzat alapján. Létezik egy pontozási rendszer, amely figyelembe veszi például azt, hogy az adott egyesület, sportág mekkora hagyományokkal rendelkezik, hány aktív tagja, hány igazolt sportolója van, mennyire széles körű a közönsége, vagy hogy milyen gyakorisággal vannak versenyei. Kercsó rámutatott ugyanakkor, hogy az elért eredmények (bajnoki címek, érmek) egy külön szorzót jelentenek az elbírálásnál.
Könnyítés, hogy jóval nagyobb azon szolgáltatások köre, amire a nyert összeg fordítható. Szállításra, étkeztetésre, versenyszervezési költségek fedezésére, bírói díjakra, terem- és eszközbérlésre, vagy akár felszerelésvásárlásra lehet ezt költeni például. Az elnyert támogatás ebben a naptári évben használható fel.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!