
Fotó: Pinti Attila
Ötvenhárom koronavírus-fertőzöttet kezelnek a sepsiszentgyörgyi kórházban, a többségük súlyos állapotban van, oxigénpótlásra szorul. András-Nagy Róbert kórházigazgató elmondta, közülük három oltott páciens középsúlyos, míg szintén három beoltott személy súlyos állapotban van.
2021. november 24., 21:282021. november 24., 21:28
Egy hat hónapos csecsemőt is kezelnek a fertőzéssel, kétoldali tüdőgyulladása, súlyos szívelváltozása is van, alultápláltan került be a kórházba. Az intenzív terápiás osztályon hat fertőzöttet kezelnek, és három olyan beteget, akiknél a tüneteik alapján fennáll a fertőzés gyanúja. Az intenzív ellátásra szorulók közül egy beteg van beoltva, hárman vannak lélegeztetőgépen. Az elmúlt egy hét alatt 22 koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált pácienst engedtek haza, 14 koronavírus-fertőzéshez köthető elhalálozás történt, két elhalálozás nem került be ebbe a nyilvántartásba, mert a tesztek a beutalás ideje alatt negatívak lettek. Az elhunytak életkora 37 és 81 év között volt.
A prefektúra szerdai tájékoztatása szerint Kovászna megyében egy nap alatt 47 új esetet regisztráltak, az incidencia 2,31 ezrelék. Jelenleg 524 aktív eset van, a legtöbb, 152 Sepsiszentgyörgyön, ahol 2,38 ezrelék a fertőzöttségi mutató. Sepsibükszádon, Kommandón, Sepsikőröspatakon, Baróton, Bereckben, Hídvégen, Uzonban és Kézdivásárhelyen 3 ezrelék felett van a mutató, de nem haladja meg a 6 ezreléket. Harminchét közigazgatási egységben a mutató 3 ezreléknél alacsonyabb. Esztelneken és Maksán egyetlen Sars-CoV-2-vel fertőzött személyt sem regisztráltak. Az elmúlt 24 órában összesen 475 adag oltást használtak fel: 63 személy kapta meg az első, 150 a második, 195 pedig a harmadik adagot. Ugyanakkor 67 személy az egydózisú Johnson&Johnson vakcinát vette fel.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!