
Forrás: Országos Nyugdíjpénztár (az adatok a 2019 júliusi állapotokat tükrözik) Infografika: Tóth Szilárd
Szeptember elsejei határidővel ötmillió romániai nyugdíjas juttatása emelkedik, átlagosan 15 százalékkal. Az intézkedés a parlament által június végén megszavazott nyugdíjtörvény egyik eleme, amelynek megfelelően 1100 lejről 1265 lejre emelkedik a nyugdíjpont értéke.
2019. szeptember 02., 14:202019. szeptember 02., 14:20
Marius Budăi munkaügyi miniszter a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette:
Budăi hozzátette, a megemelt juttatásokat tartalmazó nyugdíjszelvényeket már kinyomtatták, az állami postának már továbbították a szükséges források egy részét, hétfőtől pedig indul az emelt nyugdíjak kézbesítése. A munkaügyi miniszter közölte azt is, hogy
Az ellenzék és Klaus Johannis államfő már korábban arra figyelmeztetett, hogy a balliberális kormány által elfogadott nyugdíjemelési ütemtervre – amely idén és jövőre 33 milliárd lejes költségvetési többletkiadást feltételez – nincs fedezet a büdzsében. Az először tavaly decemberben elfogadott, a taláros testület által alkotmányellenesnek nyilvánított, majd a parlamentben másodszor júniusban megszavazott nyugdíjtörvény értelmében a következő két évben mintegy 70 százalékkal nőnek az öregségi járandóságok. A most szeptemberi 15 százalékos emelésen túlmenően lényeges növekedés várható jövő ilyenkor, amikor a nyugdíjpont értéke eléri az 1775 lejt. Ez azt jelenti, hogy
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!