
A díjakat hagyományosan a helyi tanács decemberi soros, évzáró ülésén adják át a nyerteseknek
Fotó: Sepsiszentgyörgy önkormányzata/Facebook
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala másfél évtizede minden évben tanulmányi ösztöndíjat kínál a városban működő középiskolák végzős diákjainak. Idén ugyanazon tanintézmény növendékei közül kerültek ki a kedvezményezettek.
2023. december 13., 19:202023. december 13., 19:20
A cél az, hogy egyfelől jutalmazzák az előző években kimagasló tanulmányi eredményeket elérő diákokat, másfelől a jó példájukat a kisebbek körében is népszerűsítsék.
Ezt azzal indokolják, hogy a pályázati feltételek teljesítésének költségei is növekedtek az utóbbi esztendők során.
A 2023–2024-es tanévre a december 4-i leadási határidőig tizenhárom pályázat érkezett négy középiskolából, a Székely Mikó Kollégiumból, Mikes Kelemen Gimnáziumból, a Plugor Sándor Művészeti Középiskolából és a Puskás Tivadar Szakközépiskolából.
Fellebbezéseket december 12-ig fogadtak el, az önkormányzat által felajánlott öt tanulmányi ösztöndíj mindegyike a Székely Mikó Kollégium tizenkettedikes diákjainak jutott, ők érték el a legmagasabb pályázati pontszámokat.
A díjakat hagyományosan a helyi tanács decemberi soros, évzáró ülésén adják át a nyerteseknek.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton egy figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.
Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.
A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.
Mínusz 21 fok alá esett a hőmérséklet szombatra virradóan Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban is. Ez volt a leghidegebb az országban.
Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.
Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.
A Craiovai Egyetem etikai bizottsága pénteken úgy döntött, hogy vizsgálatot indít az igazságügyi miniszter, Radu Marinescu doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében.
A bukaresti ítélőtábla pénteken helyt adott Nelu Iordache üzletember rendkívüli jogorvoslati kérelmének.
szóljon hozzá!