
Fotó: Gergely Imre
Gyergyócsomafalván már tavaly nyáron befejezték az óvoda épületének felújítását, azonban a gyerekek még mindig nem vehették birtokba az intézményt. A késlekedés oka, hogy a szükséges felszerelések és berendezések beszerzése elhúzódik.
2025. február 03., 18:272025. február 03., 18:27
Az építkezés befejeződött, egy valóban szép és korszerű óvoda vár a gyerekekre Csomafalva központjában, egyelőre azonban üresen. Az intézmény berendezése, felszerelése ugyanis még várat magára.
Január elején már kiírtak egy közbeszerzési eljárást bútorzat és eszközök vásárlására, de
Amennyiben ez sem járna sikerrel, az önkormányzat saját hatáskörben szerzi be a szükséges eszközöket – tudtuk meg Márton László Szilárd polgármestertől.
Fotó: Gergely Imre
Korábban az volt a terv, hogy az óvoda már az elmúlt ősszel megnyílik, azonban a közbeszerzési folyamat elhúzódott. A késlekedést részben azt okozta, hogy a közbeszerzésekkel foglalkozó alkalmazott időközben távozott az önkormányzattól. Az elöljáró most úgy számol, hogy
A nyári időszakban az óvónők birtokba vehetik az épületet, és előkészíthetik a gyerekek fogadására. Az új tanévet már biztosan ott kezdik a csomafalvi óvodások.
Fotó: Gergely Imre
Az 1907-ben épült egykori községháza felújítása és bővítése után az óvodaközpontban két napközis és két óvodai csoport kap helyet. Az intézményben multifunkcionális terem, konyha és ebédlő, terápiás sószoba, valamint egészségügyi pont is helyet kapott, a tágas udvaron játszóteret alakítottak ki.
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
1 hozzászólás