
Képünk illusztráció
Fotó: Mihádák Zoltán/MTI
Egy férfi és egy nő utcai veszekedésére figyelt fel csütörtökön délelőtt Marosvásárhelyen a csendőrség. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy 30 éves jeddi nőt halálosan megsebesített egy 48 éves férfi.
2020. március 26., 19:442020. március 26., 19:44
A nyomozás során kiderítették, hogy az élettársi kapcsolatban élő pár autóval tartott valahová, együtt a hatéves gyerekükkel. Egy nézeteltérés miatt
A helyszínre riasztott mentőegység mindkettőt a sürgősségire szállította, de a nő életét már nem tudták megmenti, belehalt a sérüléseibe.
Korábbi családon belüli erőszakról, erőszakos megnyilvánulásról nincs tudomása a rendőrségnek – tájékoztatott a rendőrségi szóvivő. Az ügyészség nyomozást indított gyilkosság gyanújával.
Ami a hatéves gyereket illeti, egyelőre a nagyszülőknél helyezték el, miután a Maros megyei gyermekvédelmi igazgatósággal is kapcsolatba lépett a nyomozóhatóság.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.