
A közelgő falunap elmarad Gyergyóalfaluban, a búcsús szentmisét azonban megtartják. Képünk illusztráció
Fotó: Pethő Melánia
Mivel a járványügyi intézkedések miatt be van tiltva minden esemény, ahol nagyobb közönség venne részt, így nem lehetséges a falunapok megszervezése Gyergyóalfaluban sem. Helyette azt tervezik, hogy a hagyományos őszi Gazdanapokra fordítanak idén a szokásosnál is nagyobb figyelmet.
2020. május 27., 12:432020. május 27., 12:43
Akkor, szeptember közepén pótolják a most elmaradó koncerteket és egyéb rendezvényeket, nyilván ha ez lehetséges lesz – mondta el érdeklődésünkre válaszolva Gáll Szabolcs polgármester. Az Alfalvi Falunapokat más években mindig pünkösd után egy héttel, a szentháromság napi templombúcsúhoz kapcsolva szokták megszervezni.
Ezt a központi parkban rendezik meg, mint minden évben, csak ezúttal az érvényben lévő járványügyi intézkedések figyelembe vételével.
Pár hét múlva következnének Gyergyóditró nagy napjai is. Itt Jézus Szent Szíve ünnepe az a nap, amikor a templom búcsús szentmiséje zajlik. Idén ez június 19-re esik, de már teljesen biztos, hogy a falunapra nem kerülhet sor – közölte Puskás Elemér polgármester. Egyelőre nem terveznek más, ezt pótló eseményt sem Ditróban. Várják, hogy mit hoz majd a június 15-i nap, amikorra újabb, a rendezvények megszervezésére vonatkozó előírásokat hozó járványügyi rendelet kiadása esedékes.
Gyergyócsomafalván létezik egy szólás, miszerint Szent Péter és Pál napjára, azaz a falu búcsúünnepére még a rabokat is hazaengedik.
– jelentette ki Márton László Szilárd polgármester. A jeles dátum június 29-én lesz, de egyelőre nagyon kétséges, hogy a faluünnepet a megszokott formában, nagyobb tömegeket vonzó koncertekkel meg lehet-e szervezni. A templombúcsú biztosan nem fog elmaradni, és más hagyományőrző rendezvényekre is sor kerül várhatóan. Ezt majd a június végén hatályban levő járványügyi intézkedések fogják meghatározni – tette hozzá Márton.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!