
A szakemberhiány is nehezíti az értelmi sérültek fejlesztését
Fotó: Baricz Tamás Imola
Továbbra is keresik a megoldást a gyergyószéki értelmi sérülteket foglalkoztató és fejlesztő központban. A Gyergyószentmiklóson 20. éve létesült Napsugár az esőben Egyesület által működtetett napközi léte került veszélybe. Sokan összefogtak, hogy a túlélésben segítsék az intézményt.
2017. október 06., 09:052017. október 06., 09:05
2017. október 06., 11:402017. október 06., 11:40
Legutóbb arról számoltunk be, hogy az a kisbusz is veszélyben volt, amely a környező településekről a sérülteket szállította. A pénzügy kilátásba helyezte a lefoglalását, ugyanis tűzoltósági engedély, működési engedély hiányában az önkormányzatok nem tudtak szerződést kötni, így a sérültek utáni fejkvótát sem tudták utalni az egyesületnek. Az április óta fennálló bizonytalanság, a bérek utáni adó ki nem fizetése sodorta veszélybe a kisbuszt.
A napközibe beíratott ötven értelmi sérült gyerek és fiatal nem a megszokott módon tölti mindennapjait. A fejlesztésük ebben a felállásban nagyon nehéz.
A kilátástalan helyzet miatt hat szakember hagyta el a fejlesztőközpontot, ami azt jelenti, hogy a közel ötven értelmi sérülttel tulajdonképpen öten tudnak foglalkozni.
Jólesett, hogy az emberek felfigyeltek a problémánkra, és jótékonykodtak, amit a gyerekek nevében is nagyon köszönünk” – mondta Csata Kinga, az intézmény vezetője.
Az értelmi sérültek napközijének túléléséért fogtak össze a térség lakói
Fotó: Baricz Tamás Imola
– számolt be csütörtökön Csata Kinga. „Köszönöm mindenki támogatását, igazából ez adott erőt, hogy ne adjam fel, és a sok szeretet, amivel a városunk lakói körülvettek. Az utcán megállítanak, biztatnak, fontosnak tartják az intézményt. Ez a gyűjtési akció azt is bizonyítja, hogy még van összefogás, szeretet, jóindulat, és segítségnyújtási szándék az emberekben.
– tette hozzá.
A segítségnyújtásra továbbra is szükség van
A válságos helyzetbe került gyergyói fogyatékos gyerekekkel foglalkozó napközi szülői közössége is folyamatosan gyűjtést szervez. Adományokat a következő számlaszámon fogadnak: RO52RZBR0000060011368051:
Az intézmény vezetője a hogyan továbbról is beszélt, mint mondta, sajnos, nincs megoldva hosszú távon a helyzetük, a jelenlegi személyzetből még egy személy felmondott, így csak ketten maradtak, és a fizetésük sincs megoldva ettől a hónaptól. „Nem látom a végét, a tűzoltósági engedélyen dolgozik a helyi önkormányzat, de az nagyon hosszas folyamat, így még mindig ott tartunk, hogy nem tudunk szerződést kötni a szomszédos települések önkormányzataival az értelmi sérültek után járó fejkvótára.
– tette hozzá az intézményvezető.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!