
Fotó: Gergely Imre
Két, minden igényt kielégítő lakás várja festői környezetben, Borszéken azokat az orvosokat, akik a jövőben megnyíló kezelőközpontban dolgoznak majd, illetve háziorvosként a helyiek egészségügyi ellátását biztosítják. Magyarország Kormánya finanszírozásával épült lakásokat pénteken adták át ünnepélyesen.
2021. május 14., 21:352021. május 14., 21:35
2021. május 14., 21:442021. május 14., 21:44
Nagyon fontos, hogy a beteg magyar embereket azonos nemzetiségű orvosok kezeljék, akik megértik a panaszaikat, érzéseiket. Ez csak úgy lehetséges, ha a magyar orvostársadalom megmarad Erdélyben. Ez az egyik célja az ilyen lakások építésének – hangsúlyozta az átadási ünnepségen felszólaló Potápi Árpád János. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kifejtette, 2013-ban, amikor az első ilyen építkezésről döntöttek,
Fotó: Gergely Imre
Fontos, hogy az emberek érezzék, vannak, akik foglalkoznak velük, akár a művészvilág, akár a tanárok, akár az orvosok részéről. Mint kifejtette,
Reméli, olyan családok költöznek majd ide, amelyek hosszú távon is itt képzelik el a jövőjüket, gyerekeiket is itt fogják felnevelni, mert magyar jövőről Erdélyben csak akkor lehet szó, ha magyar gyerekekről, fiatalokról beszélhetünk.
Fotó: Gergely Imre
Mik József polgármester különösen örült a lakások átadásának, hiszen
Az eseményen Vass Levente, a beruházást megvalósító Studium Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke, romániai egészségügyi államtitkár hangsúlyozta,
Leszögezte, bízik abban, hogy a következő öt évben további tíznek is leteszik az alapkövét. Elmondta, a borszéki 331 négyzetméteres beépített felületű, kétszintes, 1700 négyzetméteres telken fekvő ingatlant akár hosszabb távra is használatba vehetik az oda költöző orvosok.
Fotó: Gergely Imre
Ugyanakkor egy másik célra is alkalmas lesz: sok településről érkeznek igénylések ilyen lakásokra a magyar orvosoktól, de nem lehet ezt mindenhol megvalósítani. Számukra, mintegy kárpótlásul, és helytállásukért köszönetképpen felajánlják, hogy itt pihenhessenek családjukkal egy-egy hetet.
Fotó: Gergely Imre
Potápi Árpád János más fontos tényezőkre is felhívta a figyelmet:
Figyelmeztetett a koronavírus elleni oltás fontosságára, hiszen – mint mondta – csak akkor találkozhatnak rokonok, barátok, testvértelepülések, ha az emberek nagy számban élnek az oltás lehetőségével.
Fotó: Gergely Imre
Az ünnepélyes szalagvágást Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője, Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője, Bende Sándor parlamenti képviselő, Barti Tihamér, az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének elnöke és Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Mik József, Borszék polgármestere, Jakab István, a Studium Prospero Alapítvány támogatója, Varga László, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke és Vass Levente, a Studium Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke, egészségügyi államtitkár végezték.
Fotó: Gergely Imre
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!