
A Szent Korona nagyított másolata egyszerre látványelem és pedagógiai eszköz
Fotó: Beliczay László
Szeptember 15-éig tekinthető meg a Szent Korona nagyított másolata a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium előudvarán. A modell az idei Szent István-napi ünnepségre készült, Elekes Gyula képzőművésznek, a Művelődési Ház igazgatójának ötlete nyomán.
2018. augusztus 28., 20:202018. augusztus 28., 20:20
„Negyedik-ötödik éve, hogy a gyerekekkel fut a koronamodellező foglalkozásunk. Ez azt jelenti, hogy kartonból kivágjuk a korona kiterített másolatát, amelyet ők a fotók alapján kiszíneznek, majd összehajtogatják. Eszembe jutott, hogy sátorszerűen fel lehetne nagyítani, hogy férjen el rajta minél több információ, és ne csak gyerekekhez jusson el. Őszintén érdekelt a kérdés, mert zománcképek vannak rajta, én pedig 37 éve zománcozom. Szerettem volna ezekre és a korona történetére irányítani a figyelmet.
– fogalmazott Elekes Gyula, aki először kartonból és pálcikákból építette meg az installáció makettjét, majd kivitelezőt keresett. Az
polikarbonátból készült, ami időtálló anyag. Szétszedhető és szállítható, hogy igény szerint máshol is kiállítható legyen. Méreténél fogva igen látványos, és pedagógiai célja van: felfrissíti az eddigi ismereteket, ugyanakkor pluszinformációkat ad.
Fotó: Beliczay László
Az oldallapok külső felületén a megkoronázott királyok, valamint a korona tárolási és rejtekhelyei vannak feltüntetve, míg belsejében a korona történetéről és a zománcképek figuráiról kapunk tájékoztatást. „Fantasztikus, már-már szakrális az az élmény, amikor bemész, és a nap átsüt a színes zománcképeken. Egy uralkodó érezhetett hasonlót, amikor a fejére került” – állítja az ötletgazda.
„Találkozik rajta a nyugati és keleti kereszténység, hiszen az Atya és Fiú, illetve a szentek mellett megjelennek bizánci császárok képei is, amelyek egyértelműen utólag kerültek oda, nem is illenek a foglalatba, illetve a fúrt lyukak is erre engednek következtetni. Dukász Mihály helyén például a feljegyzések szerint eredetileg a Szűzanya állt, aki szintén a főtengelyt alkotta, akárcsak a korona tetején lévő pantokrátor, amely Istenre vonatkozik, valamint a homlokrészen található Jézus-ábrázolás.
Fotó: Beliczay László
A Mindenható két oldalán a két nagy szent, Péter és Pál helyezkedik el. Ezenkívül vannak rajta katona- és orvosszentek is – utóbbiak érdekes módon a fejre kerüléskor a koponya hátsó felének épp azon részét övezték, amely a testi és lelki épségért felel. Szépen fel van építve az egész, csak hátul sántít kissé, ahol gyaníthatóan beavatkoztak és egy korabeli egyezség alapján, hatalmi érdekek mentén megpróbálták átírni a történelmet” – tartott kis koronaismertetőt Elekes.
Az installációval megvárják az iskolakezdést, hogy a diákok is láthassák. De mint Elekes Gyula elmondta, már itthon és Magyarországon is több helyről jelezték, hogy befogadnák. A kérdés csak az, hogy a népszerű Szent László-freskó-kiállításhoz csatolják-e, vagy külön elemként induljon vándorútra.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!