
Változó, hogy mennyi pénzt utalnak az ösztöndíjakra, illetve az oktatási beruházásokra. Különbségek. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
A Tiszta iskolák nevű projekt második kiadása során a Román Akadémiai Társaság képviselői alternatív jelentést készítettek Maros megye oktatásának 2019–2020-as helyzetéről. A december végén megjelent jelentésben négy szempontot vettek figyelembe: az iskolai ösztöndíjakat, iskolai javak és szolgáltatások helyzetét, az orvosi kabinetek állapotát, illetve az oktatás megyei szintű finanszírozását.
2021. január 09., 14:052021. január 09., 14:05
A projektben való részvétel iránti kérelmeket Maros megye valamennyi iskolájához elküldték a Román Akadémiai Társaság által kezelt platformon keresztül, és az adatgyűjtési folyamatot 2020. június elejéig meghosszabbították. Összesen 102 oktatási egységnek küldték el a kérdéseiket. A fehéregyházi és a balavásári iskolákon kívül minden oktatási intézmény válasza megérkezett, tehát
Csak 43 önkormányzat osztott ki pénzt az ösztöndíjak teljes alapjára 2019-ben, akárcsak 2020-ban, és ezek közül
Emellett 86 intézményben nem létezik vagy nem folyósítanak ösztöndíjat. A 102 helyi közigazgatási egység közül csak tizennégy esetében van érvényes helyi tanácsi döntés az iskolai ösztöndíjakkal kapcsolatban, hetvenkilencnél egyáltalán nincs, és hét iskola nem válaszolt erre a kérdésre.
Az érdemösztöndíj értéke Dicsőszentmártonban a legnagyobb, itt havi 300 lej, a legkevesebbet pedig Szászrégenben és Marosludason adnak, mindkét helyen 100 lejt. A szociális támogatások értéke is nagyon különböző:
A jelentésből kiderült, megyeszinten csak Nagysármás, Segesvár, Szászrégen és Dicsőszentmárton önkormányzata utalta át teljes mértékben és a törvény által előírt jogi szabályoknak megfelelően az ösztöndíjakat.
Összesen 65 Maros megyei önkormányzat osztott ki bizonyos összegeket oktatással kapcsolatos beruházásokra 2019-ben, és 52 önkormányzat tette ugyanezt 2020-ban. 2019-ben a beruházásokra elkülönített teljes összeg 82,6 millió lej, 2020-ban pedig csaknem 92 millió lej volt – derül ki a jelentésből. Megyei szinten 103 iskolai orvosi rendelő és 17 iskolai fogorvosi rendelő működik. A legtöbb iskolai orvosi rendelő a városokban található, a vidéki helyzet kritikus,
2019-ben csak hat helyi közigazgatási egység osztott ki forrásokat az iskolai orvosi kabinet megfelelő működésére, 2020-ra pedig hét önkormányzat különített el pénzt ugyanerre. Azaz 2019-ben 66 167 lejes beruházást eszközöltek a Maros megyei önkormányzatok az iskolai rendelők felújítására, korszerűsítésére, 2020-ban pedig 947 874 lejt utaltak ki ugyanerre a célra.
Makfalván ezután invesztálnak az oktatásba
A jelentés szerint 2019–2020-ban Makfalva községben történt a legalacsonyabb értékű oktatási beruházás. Megkeresésünkre Vass Imre polgármester elmondta, már felépült egy új, hosszabbított programmal működő óvodaépület, de az átadásra idén nyáron fog sor kerülni, ezt egy 45 390 euró értékű európai uniós támogatásból építették fel. A Makfalva községhez tartozó hármasfalusi iskola teljes felújítása ezután következik, itt kicserélik a tetőszerkezetet, a padlózatot és bútorzatot, ezt egy 2,9 millió lej értékű kormánytámogatásból valósítják meg – tette hozzá a községvezető. Összesen 425 gyerek jár óvodába és általános iskolába a Kis-Küküllő menti faluban, és minden tanegységükben van benti mosdó és vécé – tudtuk meg Vass Imrétől.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás