
Jótékonysági orgonahangversenyt adott Kozma Zsombor. 575 lej gyűlt a Szent Miklós templom javára
Fotó: Balázs Katalin
Még sokszor fogjuk hallani, amint orgonán klasszikus műveket ad elő – ígéri Kozma Zsombor. Kevesen tudják, hogy orgona szakon végzett a Bagossy Brothers Company billentyűse és harmonikása, akit népzenészként is ismernek. Szombat este a gyergyószentmiklósi Szent Miklós templomban adott orgonahangversenyt, és válaszolt a Székelyhon kérdéseire.
2018. október 20., 21:542018. október 20., 21:54
– Ön hány hány hangszeren játszik?
– Nyolcéves koromtól zongoráztam, orgona szakon tanultam a Nagy István Művészeti Középiskolában, Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem zenepedagógiát végeztem, a Nagyváradi Állami Egyetem orgona szakán diplomáztam, de tanulhattam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is.
Hogy hányféle hangszeren játszom? Gyerekkoromban kezembe került édesanyám régi hegedűje, azon gyakoroltam a Süss fel napot, nagyapám szakadt harmonikáját a padlásról hoztam le, aztán egyetemistaként, amikor buszra kellett várni, szájharmonikáztam...
– Változatos hangszerek és zene stílusok...
– Már kisgyerekként táncoltam a helyi néptánccsoporban, így lett a népzene sajátom, hegedülök, brácsázom, de a cimbalom mögé is beültem párszor. Kacsintgattam a dzsessz felé, így lettem egyetemistaként egyik alapítója a Tenderly bandnek,
Olyan személyiségek lehettek tanáraim, mint a néptáncban Danguly Ervin, zongorán Danguly Hajnalka, orgonán Kolozsvári Nagy Ildikó és Kristófi János. Az orgona egy időre háttérbe szorult, de most örvendek, hogy gyakorolhattam, hangversenyekre járhatok újra. Gyergyószentmiklós után jövő vasárnap Nagyváradon, a váradszőlősi katolikus templomban lépek fel, ott, ahol hat évvel ezelőtt a diplomahangversenyem volt, és a koncertezést szeretném folytatni.
Fotó: Balázs Katalin
– Ekkora gazdagságban mi az, ami az önkifejezés eszköze, azaz hangszer az ön számára?
– Úgy van ez, mint az idegen nyelvekkel. A második, harmadik már könnyebben megy, a tudás egymásra építkezik. Ugyanakkor minden nyelvnek megvan a maga sajátossága, mint ahogyan a hangszereknek is. Az önkifejezéshez egyenként is elegendőek lennének, de mindegyikre szükségem van: változatos az eszköztáram.
– Tanárként hogyan látja, a hangszer, a zene szeretetét mi fejleszti leginkább?
– Gyermekkoromra visszagondolva nekem sosem adták ki parancsba, hogy zenélnem kell. Volt egy szintetizátorunk, s szüleim látva, hogy engem érdekel, zeneiskolába adtak úgy, hogy fiam, ha akarod, csak akkor kell zenélned. Nekik lehetek hálás mindenért, a lehetőségért, ösztönzésért és szabadságért is. Ezt a szabadságot adom meg én a tanítványaimnak, így is vállaltam őket. Megmondtam a szülőknek, hogy valakiből zenész lesz-e, én nem tudom garantálni, és ne is várják el tőlem, mert a gyermeken is múlik. Az iskolarendszer követelményei nem vonatkoznak rám, így egyénre szabottan tanítok, minden diákot képességeihez mérten, és úgy haladunk, ahogy a diák dolgozik. A parancs- és a zeneszó nem fér össze.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!