
Fotó: Sütő Krisztina
Régi nagy vágya válhat valóra mindazoknak, akik a magyarországi kereskedelmi csatornákról, illetve személyes hangvételű Youtube-videóikból jól ismert párossal szeretnének személyesen találkozni, hiszen októberben Ördög Nóra és Nánási Pál Erdélybe látogat.
2022. október 03., 13:312022. október 03., 13:31
2022. október 04., 11:042022. október 04., 11:04
„Igazából egy kicsit hálásak is vagyunk az elmúlt évek leállásnak, hiszen az ötlet, hogy Nánásiékat elhozzuk az erdélyi közönséghez ekkor fogalmazódott meg bennünk.
– avatott be Kozma Péter, az esemény főszervezője és az Eventikum rendezvényszervező iroda ügyvezetője az ötlet kipattanásának történetébe.
Fotó: Eventikum
A szervezők elmondása szerint nem hagyományos előadói estre számíthatnak a résztvevők, sokkal inkább
A családias hangulatot tovább erősíti, hogy kamerák és a sajtó részvétele nélkül zajlik a zárt est, így olyan privát sztorikat, élettörténeteket is megtudhatnak, amelyek a nagy közönség elől rejtve maradnak.
Fotó: Nánási Pál
A program sarkalatos pontja a spontaneitás, nincsenek előre megírt kérdések sem,
Ha már teríték, akkor nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy számos rajongó jelezte már a házaspár felé, hogy nagyon szívesen vendégül látnák, illetve lehetőséget biztosítanának az itteni ízek megkóstolására. Az esemény beharangozó videójában Nánási Pál el is mondja, hogy szeretnék átérezni az igazi Erdély fílinget, amelyhez szerintünk a hagyományos erdélyi ételek és italok kipróbálása elmaradhatatlan.
A műsorvezető és fotós páros elmondása szerint ezer éves tervük, hogy ellátogatnak hozzánk és szeretnék gyermekeiknek, és vlogjaikon keresztül majd az anyaországi közönségüknek is megmutatni Erdély kincseit. Bár azt nem tudjuk, hogy az itt töltött szabadidőben mely helységekben lehet elcsípni Nánásiékat, viszont Ördög Nóra említést tesz arról, hogy
Lehetséges, hogy családjával közösen is körbejárják gyermekkora kedvenc helyszíneit?
Fotó: Marossy Judit
„Bízunk benne, hogy minden korosztály számára egy élvezhető, tartalmas estet kínálhatunk. Ha a közönség részéről felmerül az igény az ismétlésre, akkor állunk elébe a feladatnak. Jelenleg már a novemberi hónapra készülünk – zárja beszélgetésünket Kozma Péter főszervező.
Fotó: Marossy Judit
A Traccs és Eventikum közös szervezésében három erdélyi városban találkozhatnak az érdeklődök kedvenceikkel. A beszélgetős, traccsolós estékre Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön kerül sor október 10-12. között. A jegyek értékesítése már elkezdődött.
Az idei rendezvények egyik újítása, hogy az estekre csak online, az Eventikum weboldalán vásárolhatnak jegyeket az érdeklődök. Érdemes mielőbb lecsapni rájuk, ha nem szeretnénk lemaradni.
Az esemény médiapartnere a Médiatér.
(X – fizetett hirdetés)
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás