
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Töltődj fel! csapatépítőt, összerázót rendeznek 8–12. osztályosok számára Gyergyószentmiklóson. A háromnapos program célja, hogy a fiatalokat bevonják különböző rendezvények szervezésébe, megismerjék, milyen előnyei vannak az önkéntes tevékenységnek és a csapatmunkának.
2019. október 23., 12:382019. október 23., 12:38
Pénteken délután négykor a Szent István-plébánián kezdődik a Töltődj fel! elnevezésű önkéntes csapatépítő és összerázó program, amelynek keretében előadásokon, foglalkozásokon, közös játékokon vehetnek részt az érdeklődők.
„A cél az, hogy a csapatban való gondolkodást erősítsük, hiszen azt tapasztaltuk, hogy ha van egy csapattárs, és neki kell fogni egy nehéz feladatnak, akkor máris könnyebb. Ezt az üzenetet szeretnénk átadni a fiataloknak is” – hangsúlyozta Kulcsár László, a Gyergyói Örmény Katolikus Egyesület elnöke.
A tavalyi nagy sikerű Feltöltő Keresztény Zenefesztivál is bizonyította, hogy a csapatmunka milyen eredményes lehet. A programot szervezők fontosnak tartják, hogy ne csak egyetlen eseményre, hanem a gyergyószentmiklósi egyházi, kulturális és civil programokra egyaránt mozgósítható legyen egy fiatalokból álló önkéntes csapat. Ezért még várják a 8–12. osztályos diákok jelentkezését, akik a panaszkodás helyett inkább a tenni akarást választják, és remek hangulatban szeretnének eltölteni egy hétvégét, ahol elkezdődik a 2020-as Feltöltő Keresztény Zenefesztivál szervezése is.
A pénteki megnyitót követően szombaton 9 és 17 óra, vasárnap pedig 10 és 13 óra között lesznek foglalkozások a Szent István-plébánián.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!