
Elköltöztették Farkaslaka helységnévtábláját, és új sebességkorlátozást vezettek be
Fotó: Erdély Bálint Előd
Egyes helyszíneken csökkent a települések belterülete, máshol azonban nőtt a tavaly elfogadott új általános területrendezési terv (PUG) nyomán Farkaslaka községben. Nyikómalomfalván és Farkaslakán a helységnévtáblák helyszínét is megváltoztatták az országutakon, emiatt pedig sebességkorlátozásokat léptettek életbe.
2021. június 23., 11:472021. június 23., 11:47
2021. június 23., 12:412021. június 23., 12:41
Amerre terjeszkedtek a települések, azokba az irányokba növelték a belterületet, ahol pedig csak kertek, esetleg mezőgazdasági területek vannak, ott csökkentették ezt a részt a törvényeknek megfelelően – jelezte lapunknak Kovács Lehel farkaslaki polgármester a tavaly elfogadott PUG-gal kapcsolatban. Mint mondta,
Arra kérik a lakókat, hogy kézzel írott kéréssel jelezzék a polgármesteri hivatal munkatársainak a hasonló gondokat. „Az érintettek megértését kérem, de muszáj volt a jogszabályoknak megfelelően elkészíteni a PUG-ot” – fogalmazott az elöljáró. Egyébként mindent számba véve nagyjából száz hektárral nőtt a község belterülete.
Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket, hogy a farkaslaki helységnévtábla több mint ötszáz méterrel került messzebb a 13A jelzésű országúton a Kalonda-tető irányába, itt pedig új sebességkorlátozást vezettek be, aminek betartását szigorúan számon is kéri a rendőrség. Kovács rámutatott, a megfelelő hatósági engedélyek beszerzése után történt a változtatás, amely az új PUG-gal is összhangban van. Ebbe az irányba
Utóbbit a polgármester is fontosnak tartotta, hiszen szeretné, ha a településen belül üzemelő cégeket az új helyszínre költöztetnék, éppen a helybéliek nyugalma érdekében. Nyilván a tábla elmozdításával együtt a biztonságos közlekedés érdekében a sebességkorlátozásról is dönteni kellett. Ennek értelmében
„Figyelni kell az útjelzésekre a kellemetlenségek elkerülése érdekében. Sok baleset volt például Farkaslakán a letérőknél, ezért döntöttek a rendőrök a szigorúbb korlátozás mellett” – szögezte le a polgármester.
Hasonló volt a helyzet egyébként Nyikómalomfalván is, ahol a Szentlélek felőli helységnévtáblát szinte az országutak kereszteződéséig költöztették ki. Ennek értelmében most már legtöbb 50km/h-val lehet közlekedni annak hatáskörében.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!