Hirdetés
Hirdetés

Ő az új alpolgármester Csíkszentkirályon

Hátsó sorban, balról a harmadik Jurcsák Levente •  Fotó: Csíkszentkirály.ro

Hátsó sorban, balról a harmadik Jurcsák Levente

Fotó: Csíkszentkirály.ro

Jurcsák Levente látja el áprilistól Csíkszentkirály községben az alpolgármesteri teendőket. Az elmúlt két hónapban nem volt alpolgármestere a településnek.

Szabó Kamilla-Mária

2017. március 29., 12:232017. március 29., 12:23

Január közepén nyújtotta be lemondását Bőjte József, Csíkszentkirály korábbi alpolgármestere, amelynek értelmében február 1-jétől nem vállalta tovább tisztségét, amelyet 2004 júniusától töltött be. Székely Ernő polgármester még akkor elmondta, mivel Bőjte József nem mondott le tanácsosi tisztségéről, tíz tanácsos közül kerül majd ki a következő alpolgármester. Mindeddig azonban nem jelentkezett egyetlen választott tisztviselő sem a feladatra, a betöltetlen tisztséggel járó feladatokat pedig a polgármester látta el.

korábban írtuk

Lemondott a csíkszentkirályi alpolgármester
Lemondott a csíkszentkirályi alpolgármester

Személyes okokra hivatkozva mondott le alpolgármesteri tisztségéről Bőjte József. Lemondását a csütörtöki tanácsülésén fogadta el Csíkszentkirály önkormányzati képviselő-testülete. Nem tudni, hogy ki veszi át a helyét.

Hirdetés

Két hónap után viszont megtört a jég, ugyanis Jurcsák Levente helyi önkormányzati képviselő úgy döntött, április elejétől kész felvállalni a teendőket. Döntését a kedd délutáni tanácsülésen üdvözölték tanácsos társai, utána pedig megtörtént a beiktatása is – számolt be érdeklődésünkre a községvezető. Megjegyezte, mindenképp előnyös, hogy újra van alpolgármestere a településnek, hiszen így megoszlanak a tennivalók,

az alpolgármester feladatköre ugyanis nem bízható más önkormányzati alkalmazottra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés