
Fotó: Barabás Ákos
Segítséget nyújt a magyarországi választások levélszavazatához csatolt azonosítónyilatkozat kitöltésében, illetve a levélszavazatok összegyűjtésében az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Az útmutatást igénylő választópolgárokat Csíkszéken 20 település 27 helyszínén tudják fogadni.
2018. március 28., 18:152018. március 28., 18:15
A csíkszeredai demokráciaközpontban sajtótájékoztatón ismertette szerdán Tiboldi László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke és Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, hogy szervezeteik, ahogy négy évvel ezelőtt, úgy az idei magyarországi országgyűlési választások alkalmával is segítséget nyújtanak az azonosítónyilatkozat kitöltésében, illetve a levélszavazatok összegyűjtésében. A demokráciaközpont reggel kilenc órától este nyolcig tart nyitva, a szervezet munkatársait felkészítették, így rendelkezésre állnak, hogy segítsenek a dokumentumok kitöltésében.
Tiboldi elmondta, Erdélyből körülbelül 250 ezren regisztráltak a választásokra, kétszer annyian, mint a 2014-es választásokra. Közülük 85 ezer személynek ellenőrizték le a regisztrációját, hogy problémamentesen tudjanak feliratkozni a választási névjegyzékbe. A regisztráció március 24-én lezárult, jelenleg munkatársaik a levélszavazatokban található azonosító lapok kitöltésében segítenek, és össze is gyűjtik a levélszavazatokat, amelyeket Magyarország csíkszeredai, vagy a kolozsvári főkonzulátusán adnak majd le.
– hívta fel a figyelmet az EMNT alelnöke. Hozzátette, fontos, hogy az azonosító nyilatkozat helyesen legyen kitöltve, ezt pedig a nagy borítékba külön kell betenni, a kis borítékba kizárólag csak a szavazólapot kell helyezni, más dokumentumot oda ne tegyenek, és zárják le, majd tegyék a nagy borítékba és azt is zárják le. Az EMNP és az EMNT képviselője is arra buzdítják a magyar választópolgárokat, hogy vegyenek részt a magyarországi választásokon, éljenek szavazati jogukkal. „Szavazni nemhogy jogunk és kötelességünk, hanem ez a választás rólunk is szól” – jegyezte meg Tőke Ervin.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!