
Sokak kedvenc fürdőhelye a kiterített medvebőr alakjára emlékeztető sós vizű tó
Fotó: VisitSovata.ro/Portik Antal
Európa legnagyobb heliotermikus tava június 21-én, pénteken délelőtt 10 órakor nyitja meg kapuit a fürdeni, gyógyulni vágyók előtt. A Medve-tó vize felszínen 28 Celsius-fokos, a heliotermikus jelenség miatt azonban lent jóval melegebb, 1,5 méter mélységben már 39 fokot mérnek.
2019. június 19., 15:052019. június 19., 15:05
A szovátai Mogyorósi-tó már két hete megnyitotta kapuit a fürdőzők előtt, s amint azt már megszokhattuk, minden évben a Medve-tó nyitása várat magára a legtöbbet. Európa legnagyobb heliotermikus tavának nyitása nem köthető pontos dátumhoz, de általában június végére esik, a tó megnyitása ugyanis több tényezőtől is függ: a víz hőmérsékletének alakulása, a tóban megfigyelhető heliotermikus jelenség óvása, illetve nem utolsó sorban ezeket figyelembe véve a Központi Bányakapitányság engedélye szükséges ahhoz, hogy kinyithasson a strand.
A kiterített medvebőr alakjára emlékeztető sós vizű tó Európa legnagyobb heliotermikus tava. A heliotermikus jelenség (hőtározó) a folyamatosan a tóba ömlő hegyi pataknak és a csapadéknak köszönhetően jön létre, amely egy édesvizű védőréteget képez a sós víz felületén, ezzel pedig üvegházhatást hoz létre, biztosítva a mélyebben elhelyezkedő sós vizű rétegek felmelegedését. Jelenleg a tó hőmérséklete 1,5 méter mélységben 39˚C, felszínen pedig 28˚C. A tó vizének és iszapjának gyógyhatása közismert, mozgásszervi- és bőrbetegségekre, nőgyógyászati és inhalációs kezelésekre használják.
A Medve-tó programja nem változott az előző évekhez képest:
Ez idő alatt a vízből ki kell menni, de a strand területén lehet maradni. A szovátai Danubius szállodák által üzemeltetett Medve-tavi strand belépőinek árai a felnőttek számára 30 lej, a gyerek- és nyugdíjas jegy 25 lej, illetve idén is lehetőség van a többszöri belépésre feljogosító jegy. Emellett a helyszínen napágyat is lehet majd bérelni.
Valamikor tojást is lehetett főzni a tóban
Egyedi tulajdonsága a Medve-tónak az, hogy hőmérséklete és sótartalma a mélységtől függően változik. A felső része édesvíz, amin a nap sugarai könnyen áthatolnak, felmelegítve a mélyebb rétegeket. Egyes legendák szerint a századforduló tájékán a tó vize annyira meleg volt, hogy 1–2 méteres mélységben a tojást is meg lehetett főzni. A sókoncentráció fokozatosan csökken, többek között a fürdőzés miatt, ezért is szabályozzák ezt.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!