
Minden építkezésnél fontos a törvényesség betartása. Illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Az elmúlt évekhez viszonyítva idén érezhetően több törvénysértést észleltek Csíkszeredában az építésfelügyelettel megbízott szakemberek. Jelentős összegű bírságot is kiróttak, de perre és büntetőfeljelentésre is szükség volt néhány esetben. Idén a Somlyó 33. szám alatti informális telepen is bírságoltak.
2024. december 20., 07:522024. december 20., 07:52
A csíkszeredai polgármesteri hivatal településrendezési osztálya jelenleg hét betöltetlen állással rendelkezik, ami más megyeszékhelyekhez viszonyítva nem túl jó helyzet – tudtuk meg Bors Béla alpolgármestertől. A létszámhiány, amelyet kitartóan igyekeznek pótolni, főleg az építésfegyelem és az engedélyezett építkezési munkálatok átvételezése, követése terén jelent igazi kihívást az elöljáró szerint.
Mindezek mellett
elérte a 60-at, öt esetben pedig büntetőfeljelentést kellett tenniük – ismertette az adatokat. Összesen 87 100 lejre bírságoltak idén a városháza szakemberei.
A törvénysértések növekedésének több ok is van – mutatott rá Bors Béla. Egyik, hogy korábban egy lakossági fórumon elhangzott, hogy a szécsenyi övezetben az engedély nélkül épült házak nem csatlakozhatnak majd a tervezett közműhálózatra, ezért a lakók kezdték kérni a törvényesítést. Másik ok, hogy több feljelentést is tettek, mint máskor, és ugyanakkor
– tudtuk meg.
A Somlyó 33. szám alatti informális telepen is bírságoltak nem engedélyezett építkezés miatt
Fotó: Pinti Attila
Az alpolgármester felhívta a figyelmet, hogy a törvénysértések elkerülése érdekében építkezni csak építkezési engedély előzetes beszerzésével szabad, az érvényben levő településrendezési tervek szabályzata alapján. Első lépésként
Az engedélyköteles munkálatokhoz szükség van tervezőre, aki összeállítja a tervdokumentációt, beszerzi a hatósági engedélyeket, amelyeket benyújt a hivatalnak az építkezési engedély megszerzése érdekében.
Az engedély nélkül elvégzett építkezések általában kihágásnak minősülnek és ennek a következménye a kihágást megállapító és büntető jegyzőkönyv, amely elrendeli a munkálatok leállítását, és az engedélyezési eljárás elkezdését vagy esetenként a lebontást.
A bírság értékét a törvény a kihágás mértékétől függően 1 000 és 10 000 lej határértékek között szabja meg.
Fotó: Borbély Fanni
Az engedély nélküli épületek engedélyezési tervdokumentációit műszaki szakvéleménnyel kell bővíteni, az épületet pedig olyan állapotba kell hozni, hogy megfeleljen a településrendezési tervek szabályzatának és a műszaki követelményeknek. Ha ez nem lehetséges, akkor el kell rendelni ennek lebontását. Erre is van példa,
– ismertette az alpolgármester. Hozzátette, a műemléki védettségű vagy ezek védőövezetében végzett engedély nélküli építkezések nem kihágásnak, hanem bűncselekménynek minősülnek, ez esetben kötelességük az ügyészséget értesíteni büntetőeljárás kezdeményezése érdekében.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
szóljon hozzá!