
Novák Katalin köztársasági elnök a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóján a bukaresti Cotroceni-palotában. Mellette Zuzana Caputová szlovák elnök
Fotó: Bruzák Noémi/MTI
Magyarország ad otthont 2025-ben a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozónak és üzleti fórumnak – jelentette be Novák Katalin köztársasági elnök szerdán Bukarestben.
2023. szeptember 06., 19:082023. szeptember 06., 19:08
2023. szeptember 06., 23:162023. szeptember 06., 23:16
Az államfő a Három Tenger Kezdeményezés (3SI) csúcstalálkozóján közölte, hogy az ukrajnai háború árnyékában is fontos a térség gazdasági együttműködése, emellett üdvözölte a közös nyilatkozatot és annak Ukrajnára vonatkozó megfogalmazásait. Emlékeztetett arra, az elmúlt évben kétszer is járt Kijevben és hangsúlyozta, hogy
A Három Tenger Kezdeményezés (3SI) a gazdasági kapcsolatok, a tágabb régión belüli hatékony összeköttetés elősegítése érdekében jött létre – mutatott rá Novák Katalin.
Fotó: Bruzák Noémi/MTI
Az államfő üdvözölte Görögország csatlakozását a 3SI-hez, de ugyanilyen fontosnak tartja a nyugat-balkáni országok felkarolását a kezdeményezésen keresztül. A köztársasági elnök a hat nyugat-balkáni ország felé történő fokozatos nyitást részesítené előnyben, mivel az észak-déli összeköttetés nem ér véget a határainknál – hangsúlyozta.
A köztársasági elnök a versenyképességhez szükséges népességnövekedés fontosságára is felhívta a figyelmet, majd emlékeztette a csúcstalálkozó résztvevőit a Budapesti Demográfiai Csúcs elnevezésű fórumra, amelyet szeptember 14-én és 15-én rendeznek a magyar fővárosban.
Az együttműködésben Ausztria, Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia vesz részt. A találkozón elfogadott megállapodás szerint
Felszólalása után Novák Katalin kétoldalú megbeszélést folytatott Gitanas Nauseda litván elnökkel, Litvánia 2024-ben a Három Tenger Kezdeményezés házigazdája lesz.
A csúcstalálkozót megelőzően Novák Katalin köztársasági elnök Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével találkozott
Fotó: Bruzák Noémi/MTI
A csúcstalálkozót megelőzően Novák Katalin köztársasági elnök Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével találkozott.
– posztolta közösségi oldalán Novák Katalin, aki éppen szerdán ünnepli születésnapját. „Akár kormányon, akár nem, a szövetség a határon túli magyarság vezetőivel örök” – fogalmazott a köztársasági elnök.
Kelemen ugyancsak közösségi oldalán számolt be a megbeszélésről. Az RMDSZ vezetője szerint a négyszemközti találkozón a román–magyar államközi kapcsolatról, a romániai magyar közösséget foglalkoztató kérdésekről és aktuálpolitikáról beszélgettek.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!