
Nem maradnak el a Bocskai napok Nyárádszeredában, csupán a járványhelyzethez igazítják
Fotó: Haáz Vince
A járványról, az oltáshoz való pro- és kontra viszonyulásokról is szó lesz a hétvégén Nyárádszeredában huszonnyolcadik kiadását megélő Bocskai napokon. A város ünnepnapjainak rendezvényein előzetes bejelentkezés alapján lehet részt venni.
2021. február 15., 15:572021. február 15., 15:57
2021. február 15., 17:062021. február 15., 17:06
Bocskai Istvánt 1605-ben Nyárádszeredában választották Erdély fejedelmévé. Erre az eseményre emlékeznek már 28-ik éve a nyárádmenti kisvárosban, ahol az idén sem maradnak el a kulturális, sport- és ifjúsági rendezvények, amelyek csupán annyiban térnek el az előző évekétől, hogy most
Veress Tünde szervező a Székelyhonnak elmondta, mivel a Bekecs Néptáncszínház a Nyárádmente egyik nagy büszkesége, az eseménysorozat az előadásukkal kezdődik a helyi művelődési házban, ahol fellépnek azok a kis együttesek is, amelyek a későbbi utánpótlást is szolgálják: a Kis és Apró Bekecs, valamint az Aranyos Néptánccsoport, zenélni pedig a Tokos Zenekar fog.
Szombaton egész napos rendezvénysorozat várja a nyárádszeredaiakat, illetve a környező települések lakóit. Reggel 9-kor kezdődik a nyárádszeredai sportközpontban a műfüves pályán a Bocskai labdarúgó bajnokság. Délelőtt 11 órakor a művelődési ház könyvtárában a
A beszélgetést Kányádi Orsolya újságíró, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője vezeti. Az érdeklődők a koronavírus-járványról, az ahhoz kapcsolódó tényekről, tévhitekről, az oltásról, a pro- és kontra viszonyulásokról hallhatnak beszélgetést, illetve kérdéseket is tehetnek fel.
19 órától a művelődési ház nagyszínpadán az Udvarhely Néptáncműhely a Kós Károly emlékére szerkesztett és rendezett Kiáltó szó című előadásával lép közönség elé.
A megemlékezést vasárnap délelőtt 11 órától a református templomban kezdődő ökumenikus istentisztelet részeként tartják meg – hívják fel a figyelmet a szervezők. Este zártkörű rendezvénnyel, a 18 éves fiatalok nagykorúsítási ünnepségével zárulnak az idei Bocskai napok.
Erdély fejedelméről
Bocskai István (1557–1606) 1592-ben váradi főkapitány, a törökellenes nemezi párt vezetője. 1595-ben Giurgiunál Mihály vajdát segíti. Bethlen Gábor meggyőzi, hogy forduljon szembe Bastával és vállalja a Habsburgok elleni harcot. Az álmosdi csatában hajdúival szétveri a császáriakat. 1605–06 között Erdély fejedelme. Nyárádszeredában a távollétében választották fejedelemmé a székelyek. Bár a rendek felajánlották neki a magyar koronát, nem fogadta el, úgy tartotta helyesnek ugyanis, hogy az országnak nem lehet két királya.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!