
Fotó: Pethő Melánia
Népi játszóházban és kézműves foglalkozásokon szórakozhattak, alkothattak a gyergyószentmiklósi gyerekek csütörtökön, ugyanakkor ügyességi és sportvetélkedőkön bizonyíthatták rátermettségüket. Kulturális csemegeként a Figura Stúdió Színház kínált programot számukra – Az élet fája című mesejáték ősbemutatójára várták az érdeklődőket gyermeknapon.
2017. június 01., 21:002017. június 01., 21:00
Igazi nagyüzem működött csütörtökön a gyergyószentmiklósi művelődési ház környékén. A parkban és a mellette levő sétányon műhely műhelyt ért, kézműves foglalkozásokat kínálva a gyerekeknek. Civil szervezetek képviselői és a Csillagszem Napköziotthon óvónői vezették a tevékenységeket, amelyek legtöbbje a hagyományos mesterségeket népszerűsítette.
Fotó: Pethő Melánia
Fotó: Pethő Melánia
A bátrabbak gólyalábon próbálkoztak közlekedni, akinek pedig ez nem lett volna elég, kötélpályán fejleszthette egyensúlyérzékét.
Népi játékok, mondókázás, népdaltanítás is volt a gyermeknapon és ezúttal is a helyszínre érkezett a Szirénázó szupercsapat. Járműveikbe, a mentő-, tűzoltó- és rendőrautóba minden kíváncsi beülhetett.
Fotó: Pethő Melánia
A mozgást, a sportot és a kihívásokat kedvelők idén is a Hétpróbás összecsapás nevű vetélkedőn, illetve a kerekezők versenyén bizonyíthattak, és idén először futóversenyen is indulhattak.
Fotó: Pethő Melánia
– mondta el lapunknak Borsos Júlia, a szervező Művelődési Központ munkatársa.
Fotó: Pethő Melánia
A részvételt és a programok iránti érdeklődést tekintve jól sikerültnek ítélte a rendezvényt. „Vannak olyan családok, amelyek általában részt vesznek a közösségi rendezvényeken, ha azok délután vagy hétvégi napokon vannak. Most viszont délelőtt is együtt vannak a szülők gyerekeikkel. A szabadnap miatt attól tartottunk, hogy a tornatanárok nem jönnek el a csapatokkal, de itt voltak, lelkesítették csapataikat” – mondta Borsos Júlia.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!