
A díjnyertes fotó
Fotó: Erdély Bálint Előd
Nemzetközi elismerésben részesült Erdély Bálint Előd a Székelyhon Napilap fotóriportere, aki az idei Muse Photography Awards Fekete-Fehér Absztrakt kategóriájának győztese lett a Vonalak (Lines) című, Székelyudvarhelyen készített aktfényképével.
2021. augusztus 11., 21:372021. augusztus 11., 21:37
Hangulata alapján dönti el, hogy mikor és melyik pályázaton vegyen részt, ilyenkor pedig a célja megtudni, hogy vajon jó irányt követ-e alkotásaival – fejtette ki lapunknak Erdély Bálint Előd. Mint mondta, a szakmának mindig is a művészi oldala vonzotta – ezzel is kezdte pályafutását –, ehhez társult az évek során például a termék- és a sajtófotózás. Jókedvűen emlékezett vissza, amikor húsz évvel ezelőtt nyert egy pályázaton és a díjat az első egyéni aktfotó-kiállítására fordította.
„A kihívás és az alkotási vágy hajt, szűkös időkeretemet beosztva mindig igyekszem valami olyant is fotózni, ami a lelkemnek kell. Persze ez olykor sok szervezést igényel, főleg ha a természetet választom helyszínként, ahol nincs akkora befolyásom a körülményekre” – fogalmazott.
A Muse Photography Awards-on kategóriagyőztes Vonalak című fényképéről kollégánk elárulta, hogy Székelyudvarhelyen készült.
Az alkotó célja a szemlélő figyelmének megragadása és elgondolkodtatása volt. A mostani elismerés megerősítette abban, hogy „valamit mégiscsak jól csinál” – jegyezte meg nevetve. Egyébként a most kitüntetett aktfotóval nem az első díjat zsebeli be a nemzetközi porondon. Beszélgetésünk végén Erdély Bálint Előd kijelentette, mindenképp folytatni fogja a hasonló alkotások készítését.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!