
Mielőbb megszüntetnék a vízhiány okozta gondokat a faluban
Fotó: Erdély Bálint Előd
Ismét közbeszerzési eljárást fog hirdetni a parajdi önkormányzat a felsősófalvi ivó- és szennyvízhálózat kiépítése érdekében, miután kénytelenek voltak szerződést bontani a feladatát nem teljesítő korábbi kivitelezővel. Időközben újraterveztették a projektet.
2021. április 10., 20:372021. április 10., 20:37
Nagyjából három évvel ezelőtt találtak kivitelezőt az Országos Vidékfejlesztési Programban (PNDL) támogatott felsősófalvi beruházás megvalósítására, ám időközben kiderült, hogy mégsem megfelelő a közbeszerzési eljáráson nyertes vállalat – magyarázta Nyágrus László parajdi polgármester.
Úgy véli, hogy az említett cég nem akart dolgozni, éppen ezért folyton kifogásokat keresett. Elmondása szerint például előleget kértek a munkára, holott ezt nem tartalmazta az írott megállapodás.
Miután ez megtörtént, a pórul járt vállalkozó beperelte az önkormányzatot, a tárgyalások pedig jelenleg is folyamatban vannak.
Időközben új, az eddiginél jobb és az árak szerint aktualizált tervek elkészítését rendelte meg a község vezetősége, amelyeket hamarosan kézhez is kapnak. Ezután
A projekt összértékéről egyelőre nem tudott konkrét adatokat közölni a polgármester, hiszen annak kiszámolása jelenleg is folyamatban van.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Azt azonban jelezte, hogy a korábban megpályázott PNDL-s támogatást nem vesztették el, de a beruházás önrésze jelentősen emelkedni fog. Utóbbi előteremtése érdekében költségvetés-kiegészítést fognak kérni. Nyágrus mindemellett arra is kitért, hogy a külön projektként indított alsósófalvi ivó- és szennyvízhálózat kiépítése nincs veszélyben, jelenleg zajlik az építkezés érdekében jelentkező cégek ajánlatainak kiértékelése.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!