
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Ilyen sem volt még: -1 új esetet jelentettek hétfőn Hargita megyében, ami valószínűleg azt jelenteti, hogy hiba csúszott a vasárnapi számításokba, így javítani kellett az értékeket. Tulajdonképpen tehát hosszú idő után egyetlen új koronavírus-fertőzést sem igazoltak a megyében.
2020. szeptember 21., 13:192020. szeptember 21., 13:19
Nem igazoltak új koronavírus-fertőzéseket hétfőn Hargita megyében, sőt, a vasárnapi értékeket is helyesbítették, egy esettel ugyanis többet jelentettek a valós állapotnál – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. A javított adatok szerint a járvány kezdete óta 883 megbetegedést azonosítottak a térségben (vasárnap még 884-et közöltek), a gyógyultak száma 753-ra emelkedett (néggyel több mint egy nappal korábban), eddig 35 személy halála volt összefüggésbe hozható a járvánnyal, a megye kórházaiban pedig összesen 84 fertőzöttet kezelnek vagy tartanak megfigyelés alatt. Hargita megyében 12 személy tartózkodik otthoni elkülönítésben, 177-en pedig házi karanténban vannak.
Az új esetek mellett a már korábban igazolt fertőzöttek újratesztelése során Hargita megyében ezúttal két személy esetében kaptak újabb pozitív eredményt – olvasható a központi Stratégiai Kommunikációs Csoport tájékoztatásában.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!