Hirdetés
Hirdetés

Nem hagyják magukra a cukorbetegeket Gyergyóban

A betegek többféle cukormérővel is megismerkedhetnek. Archív •  Fotó: Baricz Tamás Imola

A betegek többféle cukormérővel is megismerkedhetnek. Archív

Fotó: Baricz Tamás Imola

Nyitottak, és várják az érintettek jelentkezését – mondta el lapunknak a Gyergyói Cukorbetegek Egyesületének vezetője.

Baricz-Tamás Imola

2017. március 31., 14:582017. március 31., 14:58

Az egyesület 2008-ban alakult, a létrehozói mindannyian cukorbetegek, és azért alapították, mert azt észlelték, hogy sorstársaik körében óriási nagy volt a betegséggel kapcsolatos információhiány.

„Leginkább az étrend kapcsán voltak nagyon sokan tájékozatlanok, a szénhidráttartalom kiszámítása okozott gondot, de a kezeléssel, az életmód változtatással is sokaknak volt problémája. Akkor csak külföldről tudtunk kiadványokat, könyveket beszerezni, és ezekhez nem mindenki tudott hozzájutni. A kórházban pedig minimális eligazításban részesültek a cukorbetegek, ez magyarázható azzal is, hogy egyszerűen nem volt idő minden beteggel külön foglalkozni, és akkortájt még nem volt diabetológus szakember sem, aki részletesen tájékoztatta volna az egyéneket.

Hirdetés

A kórházból kijőve a cukorbeteg egyedül kellett megküzdjön a mindennapi nehézségekkel.

A társaimmal tulajdonképpen ezért döntöttünk egy egyesület létrehozása mellett” – emlékezett a kezdetekre Szőcs Gábor, az egyesület elnöke.

Legközelebb április 3-án a székházba várják az érdeklődőket. Archív •  Fotó: Baricz Tamás Imola Galéria

Legközelebb április 3-án a székházba várják az érdeklődőket. Archív

Fotó: Baricz Tamás Imola

Az információ átadása volt a célja az alapítóknak. Az egyesület a kezdeti nehézségek után most már a székhelyén fogadja a tagokat, és azokat is, akik érdeklődnek a működésük, programjaik iránt, kérdéseik vannak a betegséggel kapcsolatban, információra van szükségük. A Kárpátok utcában az orvosi rendelőkkel egy folyóson, Pázmán Enikő doktornő rendelője mellett kopogtathatnak be az érdeklődők az egyesület székházába. Minden hónap első hétfőjén délután 5 órától találkoznak a cukorbetegek. Itt bárki felteheti kérdéseit a betegséggel kapcsolatban és javasolhatja, hogy a soron következő alkalomra milyen témában kérjék szakember véleményét.

Az egyesület vezetője kiemelte, a legfontosabb a betegség elfogadása, e nélkül nem lehet igazából tovább lépni. „A betegség kezelése összetett, de a legelső lépés, hogy az illető el kell fogadja a saját betegségét,

ha azzal foglalkozunk, hogy mekkora kátyúba estünk azáltal, hogy cukorbetegek vagyunk, az nem vezet sehová.

Számos sorstársunk sportol, és nem amatőr szinten, hanem a profik között, az ilyen példákon keresztül is lehet látni azt, hogy lehet élni a cukorbetegséggel, el lehet fogadni. Igaz, hogy jobban kell figyelni az étkezésre, az életmódra, de ezzel lehet élni, csak akarni kell” – hangsúlyozta Szőcs Gábor. Hozzátette, a hétfőnkénti találkozásoknak, a sorstársak tapasztalatainak, esetenként beszámolóinak mindenképpen nagy hatása van, könnyebbé teszi a betegség elfogadását, ezért is biztatnak minden cukorbeteget, ha teheti, vegyen részt ezeken a programokon.

A cukorbetegek világnapján. Az egyesület rendezvényei mindig telt házasok. Archív •  Fotó: Baricz Tamás Imola Galéria

A cukorbetegek világnapján. Az egyesület rendezvényei mindig telt házasok. Archív

Fotó: Baricz Tamás Imola

A havi találkozókon túl, a nagyobb tömeget megmozgató rendezvénye az egyesületnek a cukorbetegek világnapjához kötődik. „A programot mindig úgy alakítjuk, hogy a diabetológus és dietetikus mellett más szakorvosokat is meghívunk. Fogorvos, szemész, neurológus véleményére, előadására is mindenképp szükség van, mert a cukorbetegnek több mindenre kell figyelnie, a fogak szakszerű ápolására, az évenkénti szemvizsgálatra stb.” – fejtette ki az elnök.

A gyergyói egyesületnek leginkább felnőtt tagjai vannak, a cukorbeteg gyerekek főként a Hargita Megyei Ifjúsági Cukorbetegek Egyesületéhez tartoznak. Ez azért is alakult így, mert a megyei szervezetnek kimondottan gyerekeknek szóló programjaik, találkozóik vannak. A gyerekek, fiatalok esetében az információcsere is másként működik, más formában zajlik, mint idősebb korban. A megye területén élő cukorbeteg gyerekek pontos nyilvántartásához nem férünk hozzá, viszont a táborokban részt vevők száma ötven körüli. Ezeken a kisebb gyerekek hozzátartózói, szülei is részt vesznek, ezáltal betekintést nyerhetnek az étkezés összeállításába, a mozgás szükségességébe.

A gyergyószéki cukorbetegek tehát van, ahová forduljanak tanácsért, az egyesület teljesen nyitott, bárki felkeresheti a hónap első hétfőjén sorstársait. „Azért hoztuk létre az egyesületet, hogy ne maradjanak magukra a cukorbetegek, legyen, akihez fordulniuk, ha kérdéseik vannak” – hangsúlyozta az elnök. Az érintettek telefonon is érdeklődhetnek, Szőcs Gábor telefonszáma 0745–678641. Az egyesület vezetője azt is jelezte, hogy a tavasz folyamán egy sétát terveznek a Csíky-kertbe, a mozgás fontossága jegyében, melyre várják majd a cukorbetegeket, ezáltal is színesebbé szeretnék tenni mindennapjaikat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés