
Bibarcfalvi freskótöredék
Fotó: Tamás Sándor/Facebook
Ma is sokan tisztelegnek Szent László lovagkirály előtt, az őt ábrázoló sok évszázados falfestmények nemcsak a magyar történelem, hanem a művészetek iránt érdeklődőket is vonzzák. Háromszéken két, Szent László-freskókat tartalmazó templom teljes felújításra nyertek pénzt az Országos Helyreállítási Program keretéből.
2024. február 21., 10:262024. február 21., 10:26
Szent László útja egyike annak a tizenkét kulturális-turisztikai útvonalnak, amelyet a Hívogató Románia programba foglaltak bele, és amelyhez 2022-ben összesen 12 millió eurós támogatást rendelt az Európai Alapok és Beruházások Minisztériuma.
Az önkormányzatoknak ugyan külön kellett pályázniuk, de ebben a folyamatban a Kovászna Megyei Tanács, illetve Jakab Barna alelnök is segítette őket, kettős minőségében: ugyanis ő a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület elnöke is. Mint egy minapi sajtótájékoztatón említette:
Gidófalvi falkép-részlet
Fotó: Tamás Sándor/Facebook
Ilyenformán tehát a szacsvai és bibarcfalvi református templomok felújítását európai uniós erőforrásokból lehet elvégezni, valamint az említett két istenháza mellett a kökösi és kilyéni unitárius templom, a gelencei Szent Imre-templom, illetve a besenyői és gidófalvi református templomok is szakmai és anyagi támogatást nyertek népszerűsítésükre, reklámanyagok, -filmek készíttetésére.
A bibarcfalvi templomban is jártak már a program kiírói által kiküldött reklámszakemberek – tudtuk meg Fancsal Zsolt református lelkésztől. Igaz, ott még időbe telik, amíg turistalátványosság lesz a templom, illetve a freskó, mert felújítás folyik.
A XIV. század végéről származó, a cserhalmi ütközetet ábrázoló falképek le vannak takarva.
A szacsvai templom a felújítás megkezdése előtt
Fotó: Dezső László Levente
A Réty községhez tartózó apró faluban, Szacsván elkezdődött a templom szerkezeti megerősítése, és leszerződtek a kazettás mennyezet felújítási munkálataira, dolgoznak a XV. századi freskók restaurálásának előkészítésén. Ugyanakkor
Minderre közel 2,5 millió eurós támogatást kapnak – tájékoztatott Dezső László Levente szacsvai beszolgáló lelkész.
A munkálatok befejezésének határideje 2026 júniusa.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!