
Fotó: Rab Zoltán
Újraindultak hétfőtől a diákoknak szánt iskolajáratok Marosvásárhelyen, igaz, csak reggel szállítják a diákokat, de pontos időben. A vidéki településekről ingázó tanulók októbertől számíthatnak arra, hogy jobb lesz az összeköttetés az otthonuk és az iskolájuk között – de akkor sem mindenhonnan.
2022. szeptember 05., 11:272022. szeptember 05., 11:27
2022. szeptember 05., 13:042022. szeptember 05., 13:04
Marosvásárhelyen tavaly ősszel indítottak elsőként iskolajáratokat, vagyis kizárólag diákokat szállító buszokat. Tavaly átlagban heti 1500 személy vette igénybe a közösségi szolgáltatást. Marosvásárhely alpolgármestere, Portik Vilmos elmondta:
„A marosvásárhelyi iskolajáratok gyakorlatilag azt jelentik, hogy hét közben a 7.15 és 7.30 között bizonyos menetrend szerinti városi közszállítási járaton egyszerre két autóbusz indul, és
Ha kisdiák utazik, akkor egy kísérője is lehet, utóbbinak azonban jegyet kell váltania. Minden járművön helyi rendőr felügyeli a gyerekek biztonságát” – fejtette ki az alpolgármester.
Honnan hová?
Bár hétfőn legtöbb helyen csak tanévnyitókat tartanak és azt sem 8 órától, az iskolabuszok indulásra készen álltak az alábbi útvonalakon: 10-es járat az Egyesülés negyedből a nagykórházig (7.20-kor indul), 12-es járat az Egyesülés negyedből a Tudorig (7 órakor indul), 18-as járat a vegyipari kombináttól a nagykórházig (7.20-kor indul), 19-es járat Tudor-nagykórház útvonalon (7.20-kor indul), a 23-as járat közszállítási vállalat Bega utcai székhelye és a nagykórház között (7.25 órakor indul), 32-es járat az Egyesülés negyedből a Tudor negyedbe (7.15 órakor indul) szállít.
Portik Vilmos azt is elmondta, hogy bár komoly igény van rá,
Szintén a törvény szabja meg azt is, hogy csak a marosvásárhelyi lakhellyel rendelkező iskolások válthatják ki és utazhatnak ingyenes diákbérlettel az iskolajáratokon és bármely más járaton. A többi diák számára egy utazás 2 lejbe kerül.
Mivel nagyon sok vidéki diák jár be Marosvásárhelyre középiskolába és szakiskolába, megkérdeztük a Maros Megyei Tanácsot, hogy rendeződött-e a vidéki tömegközlekedés helyzete. Mint ismert,
A Maros megyei önkormányzat még februárban kiírt egy közbeszerzést, amelynek célja új szerződést kötni a szolgáltatókkal és jobb minőségű tömegközlekedést biztosítani.
A vidéki ingázók továbbra is mostoha körülmények között várhatják a buszt
Fotó: Rab Zoltán
Mint a megyei önkormányzat sajtószóvivője, Molnár Imola kifejtette:
Összesen 17 útvonalcsomagot hirdettek meg, ebből kilencre van jelentkező. Ezek esetében elkezdődött az iratok ellenőrzése és előre láthatóan októberben szerződést is kötnek.
Addig is ezeken az útvonalakon az eddigi szolgáltatók szállítják az utasokat, az eddigi program szerint.
Megkérdeztük azt is, hogy a Marosvásárhely területén levő vidéki buszmegállókért ki a felelős, hiszen
Molnár Imola elmondta, a településeken levő buszmegállókért a polgármesteri hivatalok felelnek, a megyei tanácshoz csak azok tartoznak, amelyek települések között, az út szélén vannak.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!