Hirdetés
Hirdetés

Nem befolyásolja a betegek fogadását az új kórházi szárny építése Szovátán

•  Fotó: Szovátai Polgármesteri Hivatal

Fotó: Szovátai Polgármesteri Hivatal

A szovátai és környékbeli lakosok igényeit is figyelembe véve bővítik a helyi kórház épületét. A munkálatoknak pénteken fogtak neki, és tervek szerint kilenc hónapig tart majd. Egyelőre a meglévő kórház működését, a betegek fogadását nem befolyásolja az építkezés.

Simon Virág

2024. július 22., 18:002024. július 22., 18:00

2024. július 22., 18:262024. július 22., 18:26

Új szárnnyal bővül a Szováta-Nyárád kórház, és amellett, hogy korszerű laboratóriumot szerelnek fel, több szakrendelőnek is helyet adnak majd – tudtuk meg Fazakas Csabától, a kórház menedzserétől. Az illetékes a Székelyhonnak elmondta, hogy

Szovátán és a környező településeken is egyre több idős ember van, akik cukorbetegséggel, neurológia problémákkal küszködnek, rájuk is gondolva pályáztak, többek között diabetológia- és neurológia-szakrendelők létrehozására.

De lesz az új szárnyban kardiológia-, bőrgyógyászat-, endokrinológia- és pszichiátria-szakrendelés is, valamint ortopédia gipszelővel és ortopédiai kis sebészettel is.

Idézet
Jelenleg sok olyan szovátai és környékbeli személy van, aki havonta Marosvásárhelyre vagy Udvarhelyre kell utazzon felülvizsgálatra vagy a gyógyszerek felíratására. Ha elkészül az új szárny és sikerül beindítani a szakrendelőket, akkor sokukat helyben tudjuk fogadni, kezelni, itt tudunk segíteni nekik”

– mondta Fazakas Csaba.

•  Fotó: Szovátai Polgármesteri Hivatal Galéria

Fotó: Szovátai Polgármesteri Hivatal

A napokban elkezdett munkálatok a tervek szerint kilenc hónapig tartanak majd. A kórház új szárnnyal való bővítése mellett a pályázat része, hogy orvosi eszközökkel és gépekkel szerelik fel a rendelőket. A pályázat összértéke húszmillió lej, ebből ötmillió lejt a kórház és a helyi önkormányzat fedez.

Hirdetés

Megtudtuk, hogy jelenleg a munkálatok nem zavarják a meglévő kórház működését, a belgyógyászati és tüdőgyógyászati osztályok, valamint a járóbeteg-rendelők zavartalanul tudnak működni.

•  Fotó: Szovátai Polgármesteri Hivatal Galéria

Fotó: Szovátai Polgármesteri Hivatal

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés