
Fotó: Incze Sándor
Vasárnap délelőtt hallhatják az érdeklődők az eheti Szépvízi Vonóstábor résztvevőinek zárókoncertjét. Mintegy negyven diák muzsikál majd együtt, akik egy hétig vettek részt a közös foglalkozásokon.
2018. augusztus 10., 12:222018. augusztus 10., 12:22
Második alkalommal tartanak vonóstábort Szépvízen, augusztus 6-12. között mintegy negyven általános iskolás diák tanul egy hétig intenzíven hegedülni, csellózni, bőgőzni – avatott be Incze Sándor szervező. A szépvízi kántor megjegyezte,
Az oktatás a Nyírő Lajos Általános Iskolában zajlik: délelőttönként egyéni oktatást, délután pedig zenekari próbákat tartanak.
A tábor célja a gyermekek zenei tudásának elmélyítése, fejlődésük elősegítése. A szervezők továbbá hisznek abban, hogy
Fotó: Incze Sándor
Ugyanakkor egy ilyen szakmai képzés nagy segítséget jelent például a Szépvízen pár éve indult amatőr gyermekzenekar számára is, akik a helyi ünnepeket teszik szebbé zenéjükkel – mutatott rá a kántor. Hozzátette, céljuk megvalósítását idén szervezőként a helyi katolikus plébánia mellett a Hargita Megyei Művészeti Népiskola is segíti.
Az egyhetes program eredményességéről bárki meggyőződhet Szépvízen, hiszen
A fiatal vonósok bemutatják Charpentier Te Deum című művét és egy Händel-indulót, majd csellóduó, csellókvartett és bőgőtrió előadását hallhatják a jelenlevők – hívta fel az érdeklődők figyelmét Incze Sándor.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
1 hozzászólás