
Idén sem marad el a jótékonysági főzés. Archív
Fotó: Gecse Noémi
Az Intim Torna Illegál, ByAlex és a Slepp, a Cloud 9+, a Superstereo, valamint a Titán koncertezik augusztus 25-én és 26-án az Ólommadár kultúrkocsmában a negyedik Ólomfesten.
2017. augusztus 22., 18:232017. augusztus 22., 18:23
„A mindennapi koncertjeink mellett szerettük volna, ha szervezünk egy fesztivált is a vendégeinknek, egy házi fesztivált azoknak, akik az ilyenfajta szórakozást igénylik. Gondolkodtunk azon, hogy bővítsük, egy külső helyszínen tartsunk nagyobb volumenű rendezvényt, de egyelőre házon belül maradunk.
– fogalmazott Györfi Zoltán, a fesztivál egyik szervezője.
Szombat délelőtt ezúttal is lesz közösségi jótékonysági főzés a kocsma udvarán, amely során intézmények, baráti társaságok, cégek az általuk főzött ételeket rászorulóknak ajánlják fel.
A csapatoknak is ez egy közösségépítő tevékenység, a megfőzött ételek hozzávalóit mindenik csapat maga állja. Sok a visszatérő főzőcsoportunk, mindig jó hangulat szokott lenni. De sajnos azt is látjuk, hogy egyre több fiatal nincs itthon, mivel külföldre mennek dolgozni” – mutatott rá a szervező.
Az úgynevezett csíki nyárzáró fesztiválra a belépőjegy két napra kedvezményesen 60 lej, egy napra 40 lejbe kerül.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!