Hirdetés
Hirdetés

Négy mentőponton nyújtanak egészségügyi ellátást a pünkösdi búcsú helyszínén

•  Fotó: Tamás Attila

Fotó: Tamás Attila

Négy mentőponton állnak majd készenlétben a szakemberek a szombati csíksomlyói pünkösdi búcsún. Tavalyhoz képest több orvos teljesít szolgálatot, hegyimentők is segítenek.

Molnár Rajmond

2017. június 01., 12:342017. június 01., 12:34

Az előző évekhez hasonlóan a négy mentőpont közül kettő a nyeregben, az oltárral szemben, jobb és bal oldalon lesz, egy a kegytemplom udvarán és egy a borvízforrásnál – nyilatkozta érdeklődésünkre Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezérigazgatója.

Elmondta,

Hirdetés

15 mentőautó lesz készenlétben a nyeregben, és idén tizenkét orvos teljesít szolgálatot a helyszínen, a tavalyi tízzel szemben.

Hozzátette, a mentősök munkáját a hegyimentő szolgálat emberei is segítik.

Péter Szilárd a zarándokoknak azt tanácsolja, hogy a krónikus betegek ne felejtsék el bevenni az orvosságaikat a búcsú előtt, illetve magukkal vinni, ha még a nap folyamán is be kell venniük.

Idézet
Fontos ugyanakkor a reggeli étkezés, illetve a megfelelő mértékű folyadékpótlás is

– tette hozzá. Hangsúlyozta, ha zápor lesz, nem szabad rohanni, hiszen olyankor könnyeben történhet baleset. A szakember azt ajánlja, ha a búcsú helyszínén valakinek szüksége van a mentősök segítségére, akkor küldjön a valakit a legközelebbi mentőpont egyikére, más esetben a 112-es egységes segélyhívót kell hívni.

Előfordulhat azonban, hogy a gyenge térerő miatt nehezen lehet majd telefonon kommunikálni

– mutatott rá a mentőszolgálat vezetője.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés