Már a koronavírus-járványt megelőzően akut kérdés volt Romániában, Erdélyben a szenvedélybetegség, a pandémia azonban rátett egy lapáttal, ebben a helyzetben fokozódtak a függők megpróbáltatásai. Hogy miként juthat el az ember az addikcióig, a kóros függőségig, és hogyan lehet kigyógyulni a szenvedélybetegségből, arról Kalóz János György kolozsvári pszichológus, addiktológus beszél a Székelyhon TV-ben.
2021. június 18., 12:002021. június 18., 12:00
Bár a legtöbben elsősorban cigarettára, alkoholra, drogokra gondolnak, ha szenvedélybetegségről van szó, függeni sok minden mástól lehet, például a játéktól, televíziótól, számítógéptől, munkától, sőt az internettől. A szakember – akinek szójátékra épített mottója úgy hangzik: „Ne szúrd el a kari-ered” – a Nézőpontban kifejti, hogy
Kalóz János György arról is vall a műsorban, hogy miként sikerült neki legyőznie a függőségét, mi volt az a pont, amikor nemet tudott mondani a kábítószernek. Ama pszichológusok közé tartozik ugyanis, aki nem csak szakmai szempontból gyógyítja ki a pácienseit a szenvedélybetegségből, hanem saját élettapasztalata alapján.
A fiatalok internetfüggőségéről, továbbá ennek ellenszeréről is értekező Kalóz János György addiktológussal készült interjú megtekinthető a Médiatér YouTube-csatornáján.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!