
A gazdák szerint nem lehetett elkergetni a medvét, amíg meg nem ölte a tehenet
Fotó: Korond Község Polgármesteri Hivatala
Nappal támadt a tehéncsordára egy medve múlt hét végén a Korond községi Fenyőkúton. Két tehenet pusztított el.
2017. július 03., 19:432017. július 03., 19:43
2017. július 03., 20:482017. július 03., 20:48
Ugyanazon a dűlőn támadt szarvasmarhacsordára a medve két egymás utáni napon az elmúlt hét végén Korond községben. Pénteken délután két óra körül egy fenyőkúti, szombat délután pedig egy pálpataki gazda tehenét pusztította el.
Tódor Vendel, az egyik károsult érdeklődésünkre elmondta, a házaktól körülbelül egy kilométerre található dűlőn történt a vadkár, ahol csordában legeltek az állatok.
– sóhajtott fel a gazda, hozzáfűzve, hogy nem lehetett elkergetni a vadat. Reménykedik benne, hogy az igényelt kártérítést megkapja. Elmondása szerint korábban nem volt medvetámadás Fenyőkúton.
Katona Mihály, Korond község polgármestere szerint azért aggódnak a történtek miatt, mert félő, hogy az erdőhöz közeli településrészeken nemcsak állatokra, hanem emberekre is rátámadhat a nagyvad. A mostani esetek hétvégén történtek, ezért hétfőn a déli órákban hívták a helyszínre a kárfelmérő bizottságot. Vágási Albert, Korond község menedzsere hétfőn délután lapunknak azt mondta, hogy
Katona Mihály azt is közölte, hogy a környéken gyakorivá vált medvetámadások miatt ők is csatlakoznának a Hargita, Kovászna és Maros megyei közbirtokosságok, illetve önkormányzatok képviselőihez, akik szerdán Bukarestbe utaznak, hogy a környezetvédelmi minisztérium és az országos közvélemény figyelmét felhívják a kilövési kvóták megszüntetése óta történt medvepusztításokra.
Vadkár Udvarhelyen is
Juhokra támadt a medve szombatról vasárnapra virradóra a Székelyudvarhely határában lévő Nagyoldalon – közölték a Vadkárok Székelyföldön elnevezésű Facebook-csoport üzemeltetői. A bejegyzés szerint két juhot és két bárányt ölt meg a nagyvad.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!