Hirdetés
Hirdetés

Napelemrendszert szeretne szinte ingyen? Érdemes résen lennie

Idén húszezer lejes támogatás igényelhető napelemrendszerek megvásárlására és telepítésére •  Fotó: Barabás Ákos

Idén húszezer lejes támogatás igényelhető napelemrendszerek megvásárlására és telepítésére

Fotó: Barabás Ákos

A jelentkezési sorrendnek jelentős szerepe lesz a szerdán elindított Zöld Ház programban a napelemrendszerek megvásárlására biztosított támogatások igénylését tekintve, ezért érdemes résen lenniük azoknak, akik kérelmet szeretnének benyújtani a 20 ezer lejig terjedő finanszírozásra.

Széchely István

2023. május 04., 11:132023. május 04., 11:13

A Környezetvédelmi Alap (AFM) a napokban megnyitotta a jelentkezést a szakcégek számára a napelemrendszerek megvásárlását és telepítését támogató idei Zöld Ház programban, szerdán pedig hivatalosan is bejelentette a program indulását. Rövidesen a támogatást igénylők számára is megnyitják a jelentkezést,

az érdekelteknek pedig azért érdemes résen lenniük, mert régiónként csak három napig tart majd a jelentkezési időszak, ráadásul a jelentkezési sorrendnek is fontos szerepe lesz.

Ebben az évben 1,75 milliárd lej a Zöld Ház program költségvetése, a természetes személyek pedig legfeljebb 20 ezer lejes támogatást igényelhetnek a napelemrendszer megvásárlására és telepítésére. Ezeknek a teljesítménye nem lehet kisebb 3 kW-nál. A Környezetvédelmi Alap elnökének, Laurențiu-Adrian Neculaescunak a szerdai bejelentése szerint

a program költségvetéséből mintegy 87 500 háztartást tudnak támogatni abban, hogy napelemrendszerekkel csökkentsék villamosenergia-számláik költségét.

A Zöld Ház program egyik idei újdonsága egyébként az, hogy egyházi intézmények is igényelhetnek támogatást napelemekre.

Közzétették az időpontokat

Idén a természetes személyek maguk kell bejelentkezzenek a programba. Ezt a Környezetvédelmi Alap honlapján, egy felhasználói fiók létrehozása után tehetik meg – a főoldalon legörgetve az első zöld négyzetre kell klikkeljenek, vagyis az „Aplicația web »Casa Verde Fotovoltaice« 2023” feliratú menüpontra. A támogatásigényléshez szükséges dokumentumokat ezen a platformon tölthetik majd fel a rendszerbe.

Hirdetés

A Környezetvédelmi Alap azért, hogy megelőzze a rendszer túlterhelését, régiónként három napot biztosít a kérelmek benyújtására. Ezeket az időpontokat szerdán tette közzé az AFM, eszerint

a központi régióba tartozó megyékből – azaz Hargita, Maros, Kovászna, Brassó, Szeben és Fehér megyéből – május 24-én, 25-én és 26-án fogadják a kérelmeket.

Az 1,7 milliárd lejes költségvetésből 245 060 000 lejt hívhatnak le támogatásként az említett megyékben élők.

Szükséges dokumentumok

A korábbi évek tapasztalatai alapján a program iránt érdeklődők nagy rohamra számítanak az igénylési periódusok megnyitásakor, így érdemes lehet már a háromnapos időszak elejét kihasználni az igénylés benyújtására.

A következő dokumentumok másolatát kell feltöltsék a rendszerbe az érdekeltek:

  • személyazonossági igazolvány;

  • a helyi közpénzügyi igazgatóság által kiállított igazolás arról, hogy a kérelmezőnek nincs tartozása az állam felé;

  • továbbá egy hasonló igazolás a helyi polgármesteri hivataltól is arról, hogy helyiadó-tartozása sincs az illetőnek;

  • a kérelmezőnek egy 60 napnál nem régebbi telekkönyvi kivonatot is mellékelnie kell, ami igazolja, hogy ő a tulajdonosa az épületnek, amelyre a napelemrendszert felszereltetné. Ha ezt a földre telepítené, akkor arról is fel kell töltsön egy, a tulajdonjogát igazoló telekkönyvi kivonatot.

Utóbbi, illetve az említett dokumentumok többsége elvileg elektronikus úton is beszerezhető. A közös telekkönyvi kivonattal rendelkező, legfeljebb két önálló egységből álló ingatlanok – például ikerházak, kis társasházak – tulajdonosai is igényelhetik a támogatást az említett dokumentumokkal.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Fontos kritérium az is, hogy

természetes személyek csak akkor kaphatják meg a támogatást, ha a személyazonossági igazolványukon feltüntetett lakcím azonos annak az ingatlannak a címével, amelyre a támogatásból megvásárolt napelemrendszert felszereltetnék.

A programot szabályozó törvény értelmében a támogatáshoz a kedvezményezett 2000 lejes önrésszel kell hozzájáruljon.

Elszámolható költségek

A Környezetvédelmi Alap már megnyitotta a jelentkezést azon szakcégek számára, amelyek napelemrendszerek forgalmazásával és telepítésével foglalkoznak és részt kívánnak venni a programban. Miután ezeknek a jóváhagyása lezajlik, az AFM elérhetővé teszi a vállalkozások listáját, a támogatásigénylők pedig maguk kell kiválasszák a platformon azt a céget, amelyet megbíznának a napelemek beszerzésével és telepítésével.

A kiválasztott vállalkozás 30 napon belül meg kell vizsgálja, hogy a támogatásigénylő, az általa feltöltött dokumentumok alapján megfelel-e a program követelményeinek.

A szakcégek által kedvezően elbírált igényléseket ezt követően a Környezetvédelmi Alapnál is ellenőrzik, majd az intézmény honlapján közzéteszik a támogatásra jóváhagyott kérelmezők listáját.

A program lebonyolítását szabályozó törvény szerint a támogatásból csak a következő költségek finanszírozhatók: a legalább 3kW-os teljesítményű teljes napelemrendszer megvásárlása, a panelrendszer telepítésének a költségei, a támogatható kiadások áfája. A jogszabály ugyanakkor arra is kitér, hogy a finanszírozás AFM általi jóváhagyását követően felmerült kiadások tekinthetők támogathatónak a természetes személy esetében, illetve a finanszírozási szerződés aláírását követően felmerült kiadások a vallási létesítmény esetében.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
Hirdetés