
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa
Hankó Balázs kulturális és innovációs minisztertől vehette át a magyar köztársasági elnök által adományozott kitüntetését Nagy Anna, Székely Emese, Józsa István, Mátyás-János László, dr. Péter Sándor és Kiss Imre Csíkszeredában szombaton este.
2025. március 15., 21:382025. március 15., 21:38
Évtizedes hagyománya van annak, hogy a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából székelyföldi közméltóságok számára szervez állófogadást a csíkszeredai Fenyő szállodában Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Csíkszeredai Városháza. Arra azonban mindeddig nem volt példa, hogy erre az eseményre időzítik az állami kitüntetések átadását. Mint kiderült, jó döntést volt az újítás a szervezők részéről, hiszen így nemcsak egy szűk körben tapsolhatták meg az ünnepelteket, hanem Székelyföld sok tucatnyi vezetője gratulálhatott a díjazottaknak.
Az 1988-as születésű Nagy Anna a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) megalakulásakor mindössze kétéves volt, családja pedig az első perctől kezdve elkötelezetten támogatta a magyar oktatást – egy olyan időszakban, amikor ez komoly megbélyegzéssel és meghurcolással járt. 2009-től a Moldvai Csángómagyarok Szövetségénél vállalt munkát, majd tisztségeket; immár 16 éve a szervezet központi irodájában dolgozik.
Az emberi erőforrások irodáját és a pénzügyi irodát egyaránt ő vezeti, az MCSMSZ ma egy jól szervezett, a nemzetpolitika szempontjából kiemelkedő jelentőségű intézmény, amely Magyarország Kormányának megbízható partnere – hangzott el a laudációjában.
Nagy Anna
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa
Több mint egy évtizedes, a moldvai csángómagyar közösségért végzett elkötelezett és magas színvonalú munkája elismeréseként a miniszterelnök előterjesztésére Sulyok Tamás köztársasági elnök Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott Nagy Annának, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége pénzügyi igazgatójának.
Székely Emese 1960-ban született Nagysármáson. Bár Nyárádszentbenedeken járt elemi iskolába, sok időt töltött Pusztakamaráson, Sütő András szülőfalujában, ahol a sok szerencsés találkozás egész életét meghatározó élményt jelentett, és jó táptalajként szolgált későbbi élethivatásához: a magyar nyelv és irodalom tanításához.
Székely Emese
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa
Élethivatása az irodalom és műveltség átadása, a fiatalság oktatása a szép és igényes magyar beszédre, a művelt és kulturált, a magyarságot szerető jövő nemzedék nevelése. A 41 katedrán eltöltött esztendő egy szép életmű, ahol a tanár nemcsak oktató, hanem olyan empatikus idősebb társ, aki
Mindezt egyik volt diákja fogalmazta meg találóan: „a tanárnőtől nem magyar irodalmat tanultam, hogy magyarból leérettségizzek. A tanárnőtől megtanultam azt, hogy magyar legyek!”.
Az erdélyi magyar nyelvű oktatás érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként a miniszterelnök előterjesztésére Sulyok Tamás köztársasági elnök Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott Székely Emesének, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanárának, a Marosvásárhelyi Református Kollégium volt igazgatójának.
Dr. Péter Sándor pedagógus, kutató, újságíró, iskola- és újságalapító, könyvkiadó, számos egyesület létrehozója, 1941-ben született Bögözben. Alapító tagja a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ). Tudományos kutatási területe a földrajzi nevek vizsgálata, amelyből 2007-ben doktori címet szerzett.
Péter Sándor
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa
Csaknem hatvan esztendeje „pénz és taps nélkül” dolgozik azon, hogy kiépüljenek a romániai magyar pedagógusok szakmai szervezetei és egyesületei, hogy
A pedagógusi pálya iránti elkötelezettsége, a helyi sajtókultúra, valamint a magyar nyelv művelése és megőrzése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként a miniszterelnök előterjesztésére Sulyok Tamás köztársasági elnök Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott Péter Sándor nyugalmazott pedagógusnak, újságírónak, kultúraszervezőnek.
Józsa István 1942-ben született Sóváradon, az akkori Magyarországon. A főiskolán, Marosvásárhelyen magyar nyelv és irodalom-történelem szakon végzett, majd Kolozsváron filozófia-történelem szakon újabb diplomát szerzett. Tanári munkáját mindig a legmagasabb színvonalon végezte és közben
hogy megismerjék, elsajátítsák és tiszteljék a magyar történelmet. Erre törekedett történelemköri tevékenységeken és a magyarság történelmével kapcsolatos vetélkedőkre történő felkészítés során is.
Józsa István
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa
Több évtizedes pedagógusi pályája, az erdélyi magyar ifjúság nemzeti identitását erősítő, áldozatos munkája elismeréseként a miniszterelnök előterjesztésére Sulyok Tamás köztársasági elnök Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozott Józsa Istvánnak, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum nyugalmazott tanárának.
Kiss Imre gazdag szakmai életútja mögött komoly hivatástudat áll. Az RMPSZ-ben betöltött vezetői szerepkörök lehetővé tették számára a fontos stratégiai lépések kidolgozását az erdélyi oktatás minőségét érintő kérdésekben. Ezek közül
Kovászna megyei főtanfelügyelőként is tudatában van annak a ténynek, hogy a sikeres munkavégzéshez szüntelen megújulásra van szükség, ezért folyamatosan képezi magát. Számtalan konferencián, előadás-sorozaton és továbbképzésen vett részt, így válhatott szakértelme megkérdőjelezhetetlenné.
Kiss Imre
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa
A háromszéki magyar nyelvű oktatás fennmaradása és fejlesztése érdekében végzett következetes munkája, valamint áldozatos közösségépítő tevékenysége elismeréseként a miniszterelnök előterjesztésére Sulyok Tamás köztársasági elnök Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott Kiss Imrének, a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelőjének.
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa
Mátyás-János László 1967-ben Brassóban látta meg a napvilágot. Édesanyja Csíkmenaságról, édesapja Csíkcsekefalváról származott. Az ezredfordulón a csekefalviak szükségét érezték, hogy újraindítsák a helyi közbirtokosság intézményét, és visszaigényelték az államosított területeket, elkobzott birtokokat. Ezen törekvés megvalósításához választották meg elnöknek Mátyás Lászlót, akinek életében ez fordulópontot jelentett.
Mátyás-János László
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa
Eseménydús évek következtek a román állammal való hadakozás a visszaszerzett, illetve a vissza nem szolgáltatott területek tulajdonjoga miatt. Mindemellett meghatározó szerep hárult rá az Úz-völgye máig rendezetlen határügyével kapcsolatban.
Nevéhez fűződik az Úz-völgyében lévő menedékház-együttes megépítése is. Mátyás-János László mindig is azt vallotta, az a föld a tied, amit belaksz. Szándéka szerint meg akarta mutatni a világnak, hogy igenis van élet az Úz-völgyében, és „így igényt tartunk arra, ami minket illet”.
Az úzvölgyi honvédsírok gondozása, az ott harcoló és hősi halált halt magyar honvédek emlékének megőrzése érdekében végzett munkája elismeréseként a miniszterelnök előterjesztésére Sulyok Tamás köztársasági elnök Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott Mátyás-János Lászlónak, a Csíkcsekefalvi Közbirtokosság elnökének.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.
Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
szóljon hozzá!