
A költségvetés több egészségügyi szolgáltatást nyújt a biztosítottaknak
Fotó: Veres Nándor
Jövő hónaptól jelentősen lerövidülnek a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztárral szerződésben álló egészségügyi szolgáltatók várólistái.
2017. március 20., 11:262017. március 20., 11:26
2017. március 20., 12:042017. március 20., 12:04
Április elsejétől lép életbe a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár idei évre vonatkozó költségvetése, a leosztott pénzalap pedig jóval nagyobb az előző évekéhez képes. Minden szolgáltatási területre több finanszírozás jut.
Nagyobb pénzalap jut többek között a házi- és szakorvosi szolgáltatások finanszírozására, a paraklinikai szolgáltatásokra (laboratóriumi vizsgálatok, MRI és CTI vizsgálatok), nő az otthoni beteggondozásra fordítható összeg, több pénz jut a betegek számára biztosított gyógyászati segédeszközökre, a biztosított személyek napi kórházi ápolására szánt összegek is növekednek, ezek mellett pedig a pénztárral szerződésben álló fogorvosok is jelentősebb pénzből gazdálkodhatnak.
Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérizgatója úgy véli,
Azonban – tette hozzá –, ez még nem jelenti azt, hogy naprakész szolgáltatásai lesznek a Hargita megyei biztosítópénztárnak.
– részletezte Duda Tihamér.
A keretszerződés újdonságai
A költségvetés mellett áprilistól megújul az Országos Egészségbiztosítási Pénztár keretszerződése is a szolgáltatókkal, amely több újdonságot is tartalmaz: egyik a fontosabbak közül, hogy emelkedik a háziorvosoknak nyújtott finanszírozás összege a feliratkozott pácienseik után. Továbbá, a biztosítottaknak lehetőségük lesz úgynevezett megelőző szolgáltatásokra díjmentesen feliratkozni az orvosnál, amelyek lényegében a modern kor betegségeit hivatottak megelőzni: például gyerekek esetében az elhízást, felnőttek esetében a magas koleszterinszintet. Újdonság az is, hogy bizonyos betegségek esetében eddig csak szakorvos küldhette a pácienst laboratóriumi vizsgálatra, ezentúl viszont a háziorvos is megteheti ugyanezt. A kórházak által díjmentesen nyújtott szolgáltatások is megújulnak a bennfekvő biztosított személyek számára. Fontos újdonság továbbá az is, hogy ha valaki nincs megelégedve a háziorvosával, akkor panaszt nyújthat be a megyei egészségbiztosítási pénztárhoz, amelyben kérheti, hogy más háziorvoshoz járhasson. Eddig csak hat hónap után volt lehetőség a váltásra – számolt be Duda Tihamér.
A megyei egészségbiztosítónál jelenleg folyamatban vannak az újabb szerződéskötések, szerződéshosszabbítások az egészségügyi szolgáltatókkal (házi- és szakorvosok, fogorvosok, laboratóriumok, gyógyszertárak stb.), ezek pedig szintén április elejétől lépnek érvénybe. Fontos – jegyezte meg Duda –, hogy a héten egy öt tagú szakbizottság dönt a szerződések megkötéséről, meghosszabbításáról, így jövő hónaptól új szolgáltatókkal egészülhet ki a biztosítópénztár palettája. Az előbb említett megnövekedett költségvetésnek köszönhetően pedig több szolgáltató szerződhet a pénztárral.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!