
Fotó: rmdsz.ro
Az Országos Hegyvidéki Ügynökség és az Agrosic Közösségek Közötti Társulás szervezésében március óta zajlanak a gasztropontok létrehozásában érdekelt személyeket célzó ingyenes képzések Háromszéken, többnyire reménykeltő érdeklődés mellett. Ennek ellenére kialakult háromszéki hálózatról még nem beszélhetünk, jelenleg csak egy gasztropont működik a térségben.
2023. december 04., 19:282023. december 04., 19:28
Az Országos Hegyvidéki Ügynökség azzal a céllal indította a képzést, hogy bátorítsa, elősegítse a háztáji gazdaságokban fellelhető termények, helyi termékek értékesítését, illetve a hagyományos, vidékre jellemző étkek népszerűsítését.
A programot a működtető maga szabja meg, lehet ez csak egy nap a hétből, vagy kettő-három, de azt is megteheti a gazdasszony (vagy gazda), hogy csak hétvégén áll a vendégek rendelkezésére.
A jogi forma kiválasztásához, a szükséges iratok kitöltéséhez, a cégbírósági bejegyzéshez az ügynökség, illetve az Agrosic munkatársai minden segítséget megadnak, illetve a gasztropontok reklámozásában és az egységes arculat kialakításában is segítenek. Crișan Maria, az ügynökség szaktanácsadója szerint igaz ugyan, hogy az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóságtól is jóváhagyást kell kérni, de a feltételek nem olyan drákóiak, mint egy vendéglő esetében, tulajdonképpen csak folyóvíznek, gáztűzhelynek, hűtőnek kell lennie a főzésre szolgáló helyiségben. Az étkeztetésből befolyó jövedelem azonban természetes adózandó.
Maga a képzés egy hévégét vagy legfeljebb négy munkanapot vesz igénybe (hatórás programmal), ezen minden szükséges ismeretet megkaphatnak a résztvevők: a nyersanyagok beszerzésére, tárolására, a higiéniára vonatkozó feltételeket is ismertetik a szervezők, de ugyanúgy a vendéggel való bánásmód alapjait, marketingfogásokat is megtanítanak, hogy minden vendéglátó maga is népszerűsíthesse a gasztropontját.
Az illyefalvi képzés
Fotó: Agrosic/Facebook
Igyártó Réka, az Agrosic igazgatója elmondta,
Ez összesítve több mint 250 személyt jelent, ehhez képest jelenleg Háromszéken egyetlen gasztropont működik: Sepsibükszádon kínál halételeket egy pisztrángtenyészetet fenntartó vállalkozó.
Több mint 250 okleveles végzettje van a gasztropont-képzésnek – és egy működtető Háromszéken
Fotó: Agrosic/Facebook
Ő korábban kezdte vendéglátói a tevékenységet, később választotta hozzá ezt a működési formát. Zágonbárkányban és Bodzafordulón további két gasztropontot jegyeztek be – és ezzel a végére is értünk a Kovászna megyei listának. A szomszédos Brassó megyei Bodzavám községben ehhez képest 14 hasonló pont van, és Hargita megyében is már legalább öt.
Mi az oka annak, hogy miután ennyin elvégezték a képzést, még hónapok elteltével sem kerül ki a falusi portákra az éhes turistát, vendéget vonzó gasztropont-cégér? Igyártó Réka úgy látja, egy magyarázat lehet az, hogy nem észszerű télen beindítani ezt a tevékenységet.
– bizakodik.
A csernátoni érdeklődők
Fotó: Agrosic/Facebook
A képzés szervezői remélik, továbbra is lesz érdeklődés a gasztropontok iránt, terveik szerint a megye minden községközpontjában tartanak majd hasonlókat, de ha valaki nem jut el saját községében ilyenre, vagy nincs türelme kivárni, akár más helységbeli tanfolyamra is bejelentkezhet, sőt, online képzésre is van lehetőség. Az érdeklődőknek érdemes figyelni az Agrosic egyesület honlapját, Facebook-oldalát, ahol az újabb és újabb tanfolyamokat meghirdetik, de az Országos Hegyvidéki Ügynökség oldalán is tájékozódhatnak.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!